Zsigray Julianna a két világháború közötti időszak felkapott írónője volt. Regényei, amelyekben a 20. századi polgári világot jelenítette meg, többnyire romantikus színezetűek, ezért ezeket a honleányok és úri asszonyok kedvelt olvasmányaként tartotta számon a hazai nagyközönség. Számos regényéből
[>>>]
Zsigray Julianna a két világháború közötti időszak felkapott írónője volt. Regényei, amelyekben a 20. századi polgári világot jelenítette meg, többnyire romantikus színezetűek, ezért ezeket a honleányok és úri asszonyok kedvelt olvasmányaként tartotta számon a hazai nagyközönség. Számos regényéből készítettek filmet, közöttük az 1931-ben, nyomtatásban először megjelent Szűts Mara házasságából (film:1941) is. Ezek a regények és filmek hűen őrzik a korabeli idők hangulatát, a mára már múltba veszett polgári miliő megannyi jellemzőjét. Az első világháború előtti időkben játszódó történet romantikus felhanggal mutatja be a vidéki magyar nemesség jellemző karaktereit. Radnóti Szűts Gáborné, Melanie, akinek a férje valamikor szolgabíró volt, már huszonöt éves korában özvegységre jutott. Egyedül neveli két lányát, az idősebb Marát és húgát, Kornéliát. Az asszony férje halála után erős kézzel irányítja a hatalmas birtokot és kemény szigorral neveli a lányait is. Mara visszafogott természetű, komoly lány, akinek nem telik kedve a felszínes flörtökben, ezzel szemben Kornélia („Kó) tüzes természetű, szereti bolondítani a gavallérokat. A regény elején Kó hazatér a családi birtokra, úgy dönt, hogy nem kínozza magát továbbra a bentlakásos kollégiumi élettel és beleveti magát a helybéli mulatságokba. Margittay Balázs báró, főispáni titkár éppen ekkor udvarol Marának, amikor a pesti nevelőintézetből kicsapott Kornélia megérkezik. Mara nem veszi komolyan a férfi széptevését, majd amikor a nagynénje sírjánál megismerkedik a szomszéd földbirtokossal, Simaházi Tamással, már érte dobog a szíve. Ezután féltékenység, félreértés, párbaj uralja el a lányok életét, míg végül Simaházi Tamás elnyeri Mara, Balázs pedig Kornélia kezét A tájleírások és a „zsánerképek remek hangulattal töltik meg a történetet, ezért a női remekírók sorozatában most megjelent regény napjainkban és kellemes kikapcsolódást ígér az olvasóknak. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]