A szociológus és publicista szerző édesapja, Vásárhelyi Miklós (1917-2001) 1956-ban a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke volt, és egyike azoknak, akik a november 4-én, a szovjet invázió napján családjukkal együtt Jugoszlávia budapesti követségén kerestek menedéket, hogy azután majd őket is a romániai   [>>>]

A szociológus és publicista szerző édesapja, Vásárhelyi Miklós (1917-2001) 1956-ban a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke volt, és egyike azoknak, akik a november 4-én, a szovjet invázió napján családjukkal együtt Jugoszlávia budapesti követségén kerestek menedéket, hogy azután majd őket is a romániai Snagovba deportálják. Ebben az időben a szerző mindössze hároméves volt, így hát a Snagovi emlékkönyv alcímet viselő kötet – amely az Ünnepi Könyvhét kiadványa – nem igazán memoár, hanem a fölkutatott dokumentumok, a másoktól idézett emlékezések, a kiterjedt levelezés alapján megírt történeti rekonstrukció. Vásárhelyi Máriának több célja is volt e könyv megírásával: Nagy Imre emléke előtti tisztelgésnek szánta; autentikus képet akart rajzolni a Romániába száműzöttek életéről, különösképpen a női családtagok hősies helytállásáról és egymás iránti szolidaritásáról. Ott és akkor az asszonyok legfőbb célja aligha lehetett más, mint hogy gyermekeik a lehető legkisebb lelki sérüléssel vészeljék át ezeket a hónapokat. Azt az időszakot, amiről egyikük sem tudta, mikor és hogyan fog véget érni. Az összezártság, a közös szenvedés és bizonytalanság „fantasztikusan szolidáris közösséggé gyúrta azokat a nőket, akik korábban alig ismerték egymást – írja. A történtek fölidézését 1956. november 4-ének hajnalán kezdi, amikor a család bemenekült a jugoszláv követségre. Vásárhelyi Miklós, a felesége és három gyermeke már ott találta Nagy Imrét, Jánosi Ferencet, Donát Ferencet, Haraszti Sándort, Ujhelyi Szilárdot, Szilágyi Józsefet, Rajk Júliát, Tánczos Gábort, Lukács Györgyöt, Vas Zoltánt, Szántó Zoltánt és számos családtagjukat. E naptól kezdve szinte regényesen, szélesen áradó epikus, ugyanakkor körültekintően részletező stílusban idézi föl a történteket, amelyeknek feszültségét a történelmi dráma mellett a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság fokozta. A történelmi események és a lelki-érzelmi reakciók egyszerre idéződnek föl, egészen a hazatérésig, illetve 1960. április 4-ig, amikor a Nagy Imre-perben öt évre ítélt Vásárhelyi Miklós kiszabadult a börtönből. A szerző hol a mit sem tudó gyermek szemszögéből, hol az utókor kiterjedt forrásismerettel bíró kutatójaként szól a könyvben, miközben mindvégig érzékelteti a száműzetés pszichózisát. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]