A tizenkét éves Myka hatodik osztályba jár és a történet idején meglehetősen szomorú tanévet hagyott maga mögött. A kamasz lány nem találja helyét a világban, édesanyja meghalt, ő pedig többnyire magába fojtja bánatát és ilyenkor még a barátnőjét sem engedi közel magához. A Mykát egyre jobban
[>>>]
A tizenkét éves Myka hatodik osztályba jár és a történet idején meglehetősen szomorú tanévet hagyott maga mögött. A kamasz lány nem találja helyét a világban, édesanyja meghalt, ő pedig többnyire magába fojtja bánatát és ilyenkor még a barátnőjét sem engedi közel magához. A Mykát egyre jobban foglalkoztatja, miféle változások mennek végbe a testében és irigykedve figyeli azokat a lányokat az osztályában, akik már mutatós kis cicikkel rendelkeznek. Amikor kitör a nyári szünet, tudja, hogy végleg maga mögött kell hagynia „gyerekes viselkedését, hiszen ősztől már gimnáziumba fog járni. Mykának tetszik az egyik fiú az iskolájában, ám úgy tűnik, Luke átnéz rajta, mi több számos alkalommal beleköt és a lány ilyenkor elpirulva menekül a „megalázó tettek színhelyéről. Pedig az is lehet, hogy Luke-ot érdekli Myka, csak ezt a kamasz srácokra jellemző, kissé bumfordi módon mutatja ki. Myka egy nagy titkot rejteget és amikor Luke rákérdez már nem tud tovább hazudni, bevallja, hogy az édesanyja öngyilkos lett. Vajon mire véget ér a nyár begyógyulnak-e a kislány sebei és a barátok segítségével másképp tekint-e majd önmagára? Erről szól a kamaszok iránt érzett, szeretetteljes empátiával megírt történet, amelyet tízéves kortól kezdve érdemes ajánlani a célközönségnek. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]