A 20. század második felének amerikai irodalmában kétségkívül Kurt Vonnegut a "legkomolyabb nevettető". Regényeiben utánozhatatlan iróniával és támadókedvvel tárja elénk mindazokat az ellentmondásokat, amelyeket az Amerikai Egyesült Államok "független" polgárai öntudatlanul élnek meg - miközben
[>>>]
A 20. század második felének amerikai irodalmában kétségkívül Kurt Vonnegut a "legkomolyabb nevettető". Regényeiben utánozhatatlan iróniával és támadókedvvel tárja elénk mindazokat az ellentmondásokat, amelyeket az Amerikai Egyesült Államok "független" polgárai öntudatlanul élnek meg - miközben mindennapi életükben (életükkel) újra és újra megteremtik azt. Vonnegut műveinek alapvető jellegzetessége a sci-fi sémáinak játékos felhasználása a legváltozatosabb intellektuális témák ábrázolására. A Hókuszpókusz látszólag szakít ezzel a "hagyománnyal". Hőse, Eugene Debs Hartke lényegében átlagpolgár. Szokványosnak mondható élete azonban rendkívülivé válik a történelemtől, amelybe beleszületett: mert Hartke 1940-től 2001-ig csapongó történeteit ismerhetjük meg - Vietnammal, atombombával, az ezredfordulóig meghatározó második világháborús örökséggel. A regény fiktív életrajzi jegyzetek jól szerkesztett folyamata. A jegyzeteket Hartke írja különböző rendeltetésű papírfecnikre, miközben bírósági ítéletre várakozik. A vád: ő tervelte ki a New York Állami Maximális Biztonságú Fegyházban a tömeges kitörési kísérletet. A csapongó visszaemlékezésekből egyrészt Hartke életét ismerhetjük meg, másrészt azt a két intézményt, amelyekben dolgozott: a Tarlington Kollégiumot, ahol a gazdagok "tanulásfogyatékos" gyermekeit oktatják, illetve az athenai fegyházat, ahol japán őrök felügyelete alatt közel tízezer fekete köztörvényest őriznek a világtól teljesen elzárva. A két intézmény meghatározza Hartke történetét, aki mindvégig egyetlen filozófiát gyakorol - elfogadni az életet, amelyet a sors mér rá. Fő bűne nem a gondolkodás, hanem az az ösztön, amellyel meglátásait továbbadja, hogy mások számára is érthetővé tegye a világ jelenségeit és az emberi cselekvések mozgatórugóját: a szeretetet és a gyűlöletet. Az értelem irányította bírálat csak tragédiákon keresztül bontakozhat ki; háborúk, hegemóniák - Hartke esetében feljelentések és kirúgatás ok, ítéletek - logikus sorozatában. Vonnegut hőse az ezredfordulóra már rögzült társadalmi gépezet kiszolgáltatottja. Gúnyos iróniával kimondott mély filozófiai gondolatai mosolyt merevítenek az arcokra, amely mögött a "fekete igazság" már nem is látszik olyan sötétnek. Minden felnőtt olvasónak ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]