Adamik Tamás életet magába sűríti a huszadik század napos és árnyas oldalát. Az ünnepelt professzor Simon Erikával folytatott életútinterjúja során egészen a második világháború végétől indítja elbeszélését, melynek középpontjában a latin nyelv, valamint az ősi kultúra két meghatározó stúdiuma, a   [>>>]

Adamik Tamás életet magába sűríti a huszadik század napos és árnyas oldalát. Az ünnepelt professzor Simon Erikával folytatott életútinterjúja során egészen a második világháború végétől indítja elbeszélését, melynek középpontjában a latin nyelv, valamint az ősi kultúra két meghatározó stúdiuma, a retorika és a grammatika áll. Adamik Tamás megfontoltan, tartózkodó egyszerűséggel, a sokat látott ember nyíltságával néz szembe a múlttal. Kendőzetlenül mesél a megélt dolgokról: a világégés felfordult világát a saját gyermeki nézőpontjából ábrázolja. A latin nyelv tanára a tanyasi gyerekek járta iskolában nem tudott sok humán tudást magára szedni, szellemi eszmélésére egészen a középiskoláig kellett várni. Mivel édesanyja tizenegy gyereket nevelt, a fiatal Tamás, aki életkora miatt a gyerekhad második felébe került, kénytelen volt mindenét megosztani testvéreivel, ebben nem volt vita. Talán a hívő, nagycsaládos hozzálás is sokat segített a dolgok ilyetén alakulásának elfogadásában. A kisfiú mint pásztor besegített az ötven holdra rúgó gazdaságban, s ahogy nőtt, úgy adtak neki egyre több munkát, de a pásztorkodás közben volt ideje olvasni, a nyelveket magolni. Középiskolában a latin és az orosz mellett németül és franciául is elkezdett tanulni, majd a kemény munkával megszerzett tudását egyetemi évei alatt sikerrel kamatoztatta és bővítette. A kötet egy jelentős tudós mindig érdekes életébe vezeti be olvasóit, akik közül többen – valószínűleg – az egyetemi szférából kerülnek ki. Számadás, összegzés, a tanulságok levonása. Ez jellemzi Adamik Tamás és Simon Erika beszélgetését. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]