Az Alien-trilógia 2. része ; Előzm.: 1. Árnyékhajsza ; Folyt.: 3. A fájdalom folyója
UKazon:
201619081
Kivonat:
Úgy tűnik az amerikai kiadó (Titan Books) még mindig talál fogyasztani valót az Alien-sorozat többszörösen lerágott csontján. Az újabb sztoriban évszázadok teltek el Ellen Ripley halála óta, és az LV 178-as bolygón, amely gyarmatosítása után a New Galveston nevet kapta, immár három település is
[>>>]
Úgy tűnik az amerikai kiadó (Titan Books) még mindig talál fogyasztani valót az Alien-sorozat többszörösen lerágott csontján. Az újabb sztoriban évszázadok teltek el Ellen Ripley halála óta, és az LV 178-as bolygón, amely gyarmatosítása után a New Galveston nevet kapta, immár három település is található. Azonban a planétán fura zóna kezd kialakulni, mely lassanként növekszik és ahova kiterjed, nem terem már semmi, a talajban pedig mérgeket mutatnak ki? A felszín alatt húzódó, már évszázadokkal korábban lezárt bányákban eközben idegen tojások ezrei várakoznak türelmesen. Alan Decker sejti, hogy a Weyland-Yutani vállalat tud valamit, de csak annyit ér el, hogy felfigyelnek rá és akarata ellenére besorozzák egy zsoldoscsapatba, akik tudósokkal együtt éppen a bányába igyekeznek, hogy mintákat gyűjtsenek. Az új főhősnek enyhe telepatikus képességei révén, amelyek segíthetnek kimutatni az idegenek jelenlétét, talán egy kicsit több esélye van a túlélésre. A fekete alagutakból előtörő szörnyek azonban valamiképpen tudnak róla és a vérét akarják? "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]