Az ókori Rómában játszódó regényeiről ismert Steven Saylor újra elővette kedvenc hősét, a már nem is egy gordiuszi csomót megoldott Gordianust. I. e. 88-ban járunk, amikor az egész ismert világ háborúban áll. Nyugaton az itáliai államok Róma ellen lázadnak, keleten pedig Mithridatész seregével a
[>>>]
Az ókori Rómában játszódó regényeiről ismert Steven Saylor újra elővette kedvenc hősét, a már nem is egy gordiuszi csomót megoldott Gordianust. I. e. 88-ban járunk, amikor az egész ismert világ háborúban áll. Nyugaton az itáliai államok Róma ellen lázadnak, keleten pedig Mithridatész seregével a birodalom ázsiai provinciáit hódítja meg. Még a viszonylag békésnek mondható, egyiptomi Alexandriában sincs nyugalom, mert új fáraó került hatalomra, és az utcákon tombol a káosz. Az ifjú Gordianus ennek elmúlását várja rabszolgájával, Bethesdával, amikor titkos üzenetet kap korábbi tanítójától és barátjától, Antipatrosztól. Épp Epheszoszban tartózkodik Mithridatész kíséretében, és úgy érzi, élete közvetlen veszélybe került. Gordianus a megmentésére indul, noha tudja, hogy ehhez ellenséges vonalak mögé kell hatolnia. Ráadásul hatalmas és halálos erők keresztezik az útját, és saját terveiket erőltetik az ifjúra. Gordianus hamarosan már nem is tudja eldönteni, kinek az oldalán áll, miközben muszáj megfejtenie a titkos üzenet mögött húzódó rejtélyt, hogy mentse a saját életét és mindenkiét, aki fontos neki. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]