A Minnesotában élő Olive és Ami Torres egypetéjű ikrek. És bár külsőre úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, nem is lehetnének különbözőbbek. Aminél szinte nincsen szerencsésebb személy: nyert már színházi belépőt, stílustanácsadást, mozijegyet, elektromos fűnyírót, ruhákat, egy autót, sőt
[>>>]
A Minnesotában élő Olive és Ami Torres egypetéjű ikrek. És bár külsőre úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, nem is lehetnének különbözőbbek. Aminél szinte nincsen szerencsésebb személy: nyert már színházi belépőt, stílustanácsadást, mozijegyet, elektromos fűnyírót, ruhákat, egy autót, sőt nemrég egy esküvői ruhát és egy álom nászutat is. Vele szemben Olive gyerekkora óta balszerencsés, mióta két órára bennragadt egy nyerőautomata üvegkalickájában. Nemrég vesztette el az állását is, így meglehetősen morcosan készül testvére esküvőjére. Ráadásul a vőlegény, Dane Thomas bátyja, Ethan lesz a vőfély, és szinte egész nap a számára elviselhetetlen férfival kell töltenie az idejét, mint asztalszomszéd, ráadásul még a beszédeiket is egyeztetni kell. Az esküvő jól indul, ám épp miközben Olive mondja a pohárköszöntőjét, szinte a teljes násznép hányni kezd. Kiderül, egy ritka baktérium okozta a fertőzést, mely a halba került. Egyedül Olive és Ethan úszta meg az ételmérgezést, mivel ők allergiájuk vagy egyszerűen kényes gyomruk miatt csirkét kértek. Miközben a teljes násznép, a friss házaspárral az élen, a szállodai szobában vagy éppen kórházban fetreng, kettejükre marad, hogy a káoszban intézzék, amit még kell. Lemondják az éjszakába nyúló bulit, az Ami által nyert nászútról azonban kiderül, nem lehet eltolni. Így aztán Ami és Dane azt találja ki, hogy Olive és Ethan menjenek el helyettük Mauira. De vajon mihez kezd a két "ősellenség", a friss házasok bőrébe bújva? Miként alakul a tíz nap a paradicsomi szigeten? Mi történik mindeközben az otthon maradottakkal? És mi van, ha az Ethannel való folyamatos zsörtölődés közben rátalál Olive-ra a szerelem?... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)