Romsics Ignác monográfiája méltó emléket állít a kiemelkedő történésznek, az életével és munkásságával is példaként szolgáló Kosáry Domokosnak. A vaskos monográfia részletekbe menően tárgyalja Kosáry életét, amely elválaszthatatlanná vált a huszadik századi magyar történelem sorsfordító   [>>>]

Romsics Ignác monográfiája méltó emléket állít a kiemelkedő történésznek, az életével és munkásságával is példaként szolgáló Kosáry Domokosnak. A vaskos monográfia részletekbe menően tárgyalja Kosáry életét, amely elválaszthatatlanná vált a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeitől. A monográfia így nem csupán a nagy előd és kolléga hiteles tudományos portréját, de rajta keresztül a magyar humán értelmiség történetét is felvázolja. Kosáry még az Osztrák-Magyar Monarchiában született 1913-ban, életét pedig a harmadik magyar köztársaság alatt fejezte be 2007-ben. Iskoláit mindig kiváló eredménnyel végezte, tanárai úgy a gimnázium évei, mint az egyetemeken egyöntetűen dicsérettel szóltak róla, benne a leendő nagy tudóst látták már idejekorán. Romsics megismerteti olvasóit a Kosáry család mindennapjaival, a selmecbányai élettel, majd a Trianon utáni élethez való alkalmazkodással. Ezzel párhuzamosan fejti fel a fiatal Kosáry életét és jellemét alakító tényezők hálózatát, melyben a nyugatorientált szemlélet, a nemzetközi szintű tájékozottság mindig is kiemelt szereppel bírt. Budapestre kerülve az egyetem mellett az Eötvös Collegium diákja volt öt éven keresztül, valamint ösztöndíjasként Angliában és Franciaországan tanult. Itt ismerte meg a korszak progresszív történetírói gyakorlatát és képviselőit, a francia Annales iskola társadalom- és gazdaságtörténeti műhelyét. Kosáry karrierjét a kommunista hatalomátvétel törte gerincbe, az élvonalból először a börtönbe, majd a szakma perifériájára juttatva a kiemelkedő kutatót. A hatvanas és hetvenes éveket a csendes alkotás jellemezte, majd a nyolcvanas évektől térhetett lassan, de biztosan vissza a tudományos fősodorba. Ekkor vált először a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1982-től, rendes tagjává 1985-től, s végül elnökévé 1990–1996 között. A rendszerváltás hozta el számára tehát a tudományos felemelkedést. Romsics kronologikusan haladva veszi ezt végig a családi hagyaték majd 300 doboznyi levéltári anyagát átnézve. A monográfia, melyet a képjegyzék és a névmutató tesz teljessé, történészek mellett az érdeklődő, művelt olvasók számára is számos érdekességet tartogat. [<<<]