Max, a negyvenes éveiben járó idegsebész-agykutató csak tizenhatesztendős korában ismerte meg szülei igaz történetét. Egy meglepő levél érkezett Németországból, a fasizmus áldozatainak jóvátételével foglalkozó bizottságtól, és szülei végül elárulták neki az igazat. Azt, hogy az a férfi, akit eddig
[>>>]
Max, a negyvenes éveiben járó idegsebész-agykutató csak tizenhatesztendős korában ismerte meg szülei igaz történetét. Egy meglepő levél érkezett Németországból, a fasizmus áldozatainak jóvátételével foglalkozó bizottságtól, és szülei végül elárulták neki az igazat. Azt, hogy az a férfi, akit eddig a vér szerinti apjának vélt, nem az. Erich ugyanis a háború után elvette volt legjobb barátja, Richard Brenner feleségét, miután a férfit Kismartonban egy náci banda tagjai meggyilkolták. Kivégzése előtt Richard még megkérte Erichet, hogy mindent tegyen meg állapotos szerelméért, s miután mindketten túlélték a háborús éveket, Amerikába költöztek. Aztán Maxból orvos lett, és hosszú időre el is felejtette azt a kamaszkora óta benne lévő késztetést, hogy egyszer majd bosszút álljon vér szerinti apja gyilkosain. A hét férfi közül ugyanis öt még a nyolcvanas években is életben volt, s nem történt semmi felelősségre vonás az ügyükben. A "kismartoni ötösfogat"-ból mindig is Weissensteiner volt számára a legfélelmetesebbnek tűnő alak: a városban működő náci műveletek irányítója. Ő vezette a rendszeres zaklatásokat, a zsidó családok kirablását, kínzásokat, veréseket és néhány kivégzést is. De ott volt még Strobl, a vadőr, Baumgartner, a helyi fűrészmalom tulajdonosa, Kleinert, a csendőrparancsnok, Wagner, a foglár, Hochberger, a főutcán működő hentesbolt tulajdonosa, valamint Czemenecz, az iskola igazgatója, mellesleg az egész banda fejének sógora. Az öt férfi elleni bosszúvágy évtizedeken át lappang Maxben, és akkor kerül ismét felszínre, mikor egy rendkívüli tudományos felfedezésre jut. Talál egy pontot az agyban, amelyet ha megfelelően ingerel, az igencsak meglepő dolgot okoz. Beszédes módon "öngyilkosság-góc"-nak nevezi el azt az agyi területet, és miután állatkísérletekkel igazolja a működését, úgy látja, itt az idő az embereken való kísérletezésnek. Így aztán Ausztriába utazik, hogy apja gyilkosain próbálja ki a felfedezését... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]