Világszerte nagy figyelmet keltett a francia szerző könyve, A Vatikán kínos titkai, melyet rövid idő alatt húsz nyelvre is lefordítottak. Frédéric Martel négy éven át tartó kutatása során, a világ harminc országában közel ezerötszáz egyházi személyt interjúvolt meg, köztük bíborosokat, püspököket,   [>>>]

Világszerte nagy figyelmet keltett a francia szerző könyve, A Vatikán kínos titkai, melyet rövid idő alatt húsz nyelvre is lefordítottak. Frédéric Martel négy éven át tartó kutatása során, a világ harminc országában közel ezerötszáz egyházi személyt interjúvolt meg, köztük bíborosokat, püspököket, nunciusokat, papokat és papnövendékeket. Arra volt kíváncsi, hogy milyen mértékben elterjedt a homoszexualitás a katolikus egyházban, hogy miként érvényesül a papi szemináriumoktól a Vatikánig a homoszexuális kettős életvitel és a radikális homofóbia rendszere. Meglátása szerint az egyházon belül többségben vannak a melegek, és minél magasabb szinteket vizsgálunk, annál nagyobb aránnyal találkozunk. Jelentős részük meg is éli melegségét, mások csak a "lelki homofíliát", de az egyházon belül széles körben ismert, kik is tartoznak ide. Ők a "buzgolkodók", "homofilok", "beavatottak", "Unstraightek","queerek", "a parókiáról valók" vagy egyszerűen csak "rejtőzködők". Többségük kettős életet él, és általában egy kompenzációval is együtt jár: aki a leghangosabban homofób, annál valószínűbb, hogy meleg. Mindez természetesen a mindenkori pápa előtt is ismert jelenség, az a sokak által "meleglobbinak" nevezett kapcsolatrendszer, mely behálózza a katolikus egyházat. Épp ezért volt figyelemre méltó Ferenc pápa több megszólalása a témában, aki nemcsak megengedőbben nyilatkozott az LMBT emberekkel kapcsolatban ("Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?"), hanem felhívta a figyelmet egyes papok álszentségére is. Emiatt komoly támadások is érték a pápát az egyházon belül, s ezen kritikusok jelentős része Martel szerint maga is meleg (egyesek úgy is értelmezik mindezt, hogy jelenleg a rejtőzködő homoszexuálisok harcolnak a nyíltan melegek ellen). A szerző azonban nem a téma bulvár megközelítésére vállalkozott: ha meg is idéz egyedi eseteket, azt leginkább azzal a céllal teszi, hogy felhívja a figyelmet a szisztémára, a működési modellre, a "pattern"-re, ahogy azt az amerikai szociológia nevezi. E sajátos sorvezető szerinte azért is fontos, hogy jobban megértsük a katolikus egyház jelenkori történetének homályos pontjait, a mesterséges fogamzásgátlás tilalmának szentesítésétől az óvszerhasználat elutasításán és a Vatileaks I. és II. ügyeken át a papi molesztálások szisztematikus eltusolásáig. Az első fejezetben egy az egyháznak hátat fordító személyt mutat be: Francesco Leporét, aki a sok kettős életet élő egyházfival szemben úgy döntött, inkább kilép a papi hivatásból és önmagával marad összhangban. Az ő papi pályafutása is nagyon tanulságos, s mint arra a szerző rámutat, sok párhuzamot mutat más meleg papokéval. Az apja latintanár volt, gyerekkora óta ő is érdeklődött a latin nyelv és irodalom iránt, megfogta őt a templomok világa, és 15 évesen eltökélte magát a papi hivatás mellett. Kisszemináriumot végzett, majd jöttek a filozófiai és teológiai tanulmányok, a szolgálatok, és 2000-ben a pappá szentelés – szemléletesen a szentév és a Rómában megrendezett World Gay Pride idején. Homoszexualitásával mindig is tisztában volt, ám azt eleve rossznak tekintette, melyre ráerősítettek egyházi olvasmányai, és részben azért is választotta a szüzességet és a papi szemináriumot, hogy megszabaduljon a vágyaitól, és szexuális vonzalmát átterelje a vallásos kötődésre. Öt éven keresztül volt képes megőrizni a "tisztaságot", aztán Rómában élte át első szexuális kalandjait, és egy öt hónapos viszonyt egy másik pappal. Szakításuk után mély válságot élt át, az egészről gyóntatójának, egy jezsuita papnak, sőt püspökének is beszélt, de ők meggyőzték arról, hogy ne beszéljen erről másoknak, sőt azt is közölték vele, hogy szabadon kiélheti szexuális vágyait. [<<<]