Azóta, hogy a Biblia szerint Noé feltalálta a szőlőművesség tudományát a bor a közel-keleti és az európai civilizáció meghatározó itala lett. A görögöknél Dionüszosz istennek volt egy sajátos mellékneve, Lüaiosz, ami magyarul„Oldót jelent, vagyis a borban a hellének a gátlások feloldásának kulcsát
[>>>]
Azóta, hogy a Biblia szerint Noé feltalálta a szőlőművesség tudományát a bor a közel-keleti és az európai civilizáció meghatározó itala lett. A görögöknél Dionüszosz istennek volt egy sajátos mellékneve, Lüaiosz, ami magyarul„Oldót jelent, vagyis a borban a hellének a gátlások feloldásának kulcsát látták. Az ital fontosságát a köré szerveződő mítoszok és szokások egyaránt jelzik, a bort fogyaszthatjuk otthon vagy étteremben, ám ha igazán kifinomultan szeretnénk élvezni az ital minden varázslatos cseppjét, érdemes rábízni magunkat a szakemberekre. A bortermelőktől a sommelier-kig hozzáértő szakemberek gondoskodnak a vendégekről. A jelen kötet a borok világába vezeti be olvasóit. Az első részben a bor- és szőlőfajtákat ismerhetjük meg, de a pezsgők és a párlatok sem maradnak ki, eközben a szerzők bemutatják a leghíresebb borvidékeket, a legrangosabb pincészeteket és márkákat, valamint a borkészítés lépéseit. A második részben a szervírozásé lesz a főszerep, mivel nem mindegy, hogy milyen ételhez milyen bort rendelünk, s a kért italt hogyan nyitják fel, mennyit levegőzik stb. A könyvben lépésről lépésre végigkövethetjük a palack kinyitásának és a bor kiöntésének folyamatát, amely pontosan 37 precíz, jól megkoreografált lépésből áll. A harmadik fejezet a borászat és a borfogyasztás kommerciális oldalát mutatja be, megtudhatjuk, az egyes brand-ek milyen értéket képviselnek, és hogy milyen kategóriák szerint történik a borok árazása, értékelése. A kötet végén az irodalomjegyzéket, valamint a mutatókat találjuk. A könyvet a borok szerelmeseinek, a szakmában érdekelt vagy leendő sommelier-knek ajánljuk. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]