Cassie Rivers korán elvesztette a szüleit. Mióta csak az eszét tudja, mindig hármasban voltak a bátyjával, Tommal és az ő barátjával, Sam Malone-nal. Mindehhez az is hozzájárult, hogy Sammel alig foglalkozott a családja, így a három gyerek sülve-főve együtt volt, a közös csínytevésekben is. Tomi
[>>>]
Cassie Rivers korán elvesztette a szüleit. Mióta csak az eszét tudja, mindig hármasban voltak a bátyjával, Tommal és az ő barátjával, Sam Malone-nal. Mindehhez az is hozzájárult, hogy Sammel alig foglalkozott a családja, így a három gyerek sülve-főve együtt volt, a közös csínytevésekben is. Tomi mindig oltalmazta kishúgát, Sam pedig mindent igyekezett elkövetni, hogy Cassie-t kihozza a sodráról.*** Barátságuk felnőtt korukra is megmaradt. Tom sikeres ügyvéd lett Londonban, Sam környezetvédelmi szakemberként kezdett dolgozni, Cassie pedig elvégezte az üzleti tanulmányok szakot, ám igazából még azután is kereste, hogy mit is csináljon az életben. Aztán Cassie és Sam egyik nap összeveszett, miután a srác megcsókolta őt egy buliban, de már másnap egy másik lánnyal kavart. Így a hármas felbomlott, Cassie-nek csak Tom maradt, és a legjobb barátnője, Hazel. Aztán egyik este lesújtott a tragédia: Cassie-t azzal a hírrel hívták fel egy kórházból, hogy Tomot baleset érte és meghalt. Cassie számára elképzelhetetlenek tűnt, hogy valaha is talpra álljon, hogy leküzdje a fájdalmát. Aztán nem sokkal karácsony előtt talál egy borítékot, a bátyja kézírásával, a saját nevével. Gyerekkoruk óta szokásuk volt, hogy kincsvadászatot rendeznek, és most ez a levél Tom "utolsó ajándéká"-hoz vezethet. Cassie pedig követi a nyomokat Londonból Franciaországon át egészen Walesig, és még az is lehet, hogy Sammel újra összehozza őt a sors "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
2 kölcsönözhető, ebből 2 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)