Az először 1879-1880 folyamán folytatásokban megjelent Karamazov testvérek Dosztojevszkij egyik legösszetettebb alkotása, amelyet már Mihail Bahtyin is polifon szerkezetűnek nevezett. Valóban, a regénynek van drámai, bűnügyi és szerelmi szála, olvasható benne teátrális jelenet és elnyúló filozófiai   [>>>]

Az először 1879-1880 folyamán folytatásokban megjelent Karamazov testvérek Dosztojevszkij egyik legösszetettebb alkotása, amelyet már Mihail Bahtyin is polifon szerkezetűnek nevezett. Valóban, a regénynek van drámai, bűnügyi és szerelmi szála, olvasható benne teátrális jelenet és elnyúló filozófiai fejtegetés, valláserkölcsi és jogi tanítás, és kétségtelenül érezhető mítoszi jellege is. A Dosztojevszkij-kutató Tallár Ferenc is egyfelől a regény többszólamúságából indul ki, másfelől abból, hogy elégtelennek találja Bahtyinnak a regényre, illetve főhősére, Iván alakjára vonatkozó megállapításait. Szerinte Dosztojevszkij hősei – mint Raszkolnyikov is – rendre azt kérdik maguktól: mit tettem? A válasz megfogalmazásához tudniuk kell: kik is ők valójában. Azaz Dosztojevszkij hősei önreflexiók során lépnek be a polifónia terébe, ami többek között a regényidőt is esetlegessé vagy elhanyagolhatóvá teszi. Ezért a Karamazov testvérek olvasható komplex szövegezésű regényként, de olvasható az ember kilétét firtató mítoszként is. Emiatt fut neki kétszer a szerző a regény elemzésének; először, mint Iván Karamazov „életrajzának, amely voltaképp a Raszkolnyikov-motívum újraírása, a történetmondás tanulságos példája, majd másodszor műve második részében bontja ki a regény pszichológiai alapú mítoszi vonásait. Végül a harmadik részben Bahtyin és a fiatal Lukács György Dosztojevszkij-koncepcióival foglalkozik, illetve regény és mítosz együttállását vizsgálja, miközben összeköti a cselekményszövést a polifon szerkesztésmód vonásaival és az etikai mérlegelés szempontjával. Tallár Ferenc arra a következtetésre jut, hogy a regény zárt alakzatát körbe fonja a mítosz, ami a regényesség és a tragikusság együtteséből ered. Mindeközben összevetéseket végez Dosztojevszkij más műveinek szereplőivel, a Bűn és bűnhődés vagy A félkegyelmű alakjaival; bevezeti a „lélekvalóság fogalmát, amely föllazítja a cselekmény valóságát; szól az önvallomás lélektanáról, a regényben megjelenő etikai problémákról, az „én és a „te dialógusáról, amely a személyiségek találkozásának, viszonyulásainak kérdéseit veti föl. A szerző terjedelmes irodalomtörténeti, filozófiai, etikai, prózapoétikai akríbiával alkotta meg eredetileg rövidebb változatában 2008 és 2010 között írott értekezését, amely nagy irodalomtörténeti és -elméleti gyűjtemények része lehet. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]