Halis István Városi Könyvtár ; Thúry György Múzeum
UKazon:
200326319, 201230005
Kivonat:
Az először Párizsban, 1998-ban megjelent lexikon a judaizmus kultúrtörténetének átfogó földolgozása, éspedig nyugat-európai nézőpontból mutatja be az egyetemes zsidó civilizációt. Vagyis hangsúlyosabb szerephez jut benne a szefárd és kevésbé hangsúlyoshoz az askenázi műveltségvilág. A szerzők
[>>>]
Az először Párizsban, 1998-ban megjelent lexikon a judaizmus kultúrtörténetének átfogó földolgozása, éspedig nyugat-európai nézőpontból mutatja be az egyetemes zsidó civilizációt. Vagyis hangsúlyosabb szerephez jut benne a szefárd és kevésbé hangsúlyoshoz az askenázi műveltségvilág. A szerzők természetesen történeti nézőpontból, de olykor földrajzi tagolással tekintik át a zsidó művelődés fontosabb tudnivalóit az abortusztól (annak vallásetikai vonatkozásaitól) a zsinagógáig. A címszavak az eredeti Larousse-kiadás rendjét követik, de néhány esetben magyar adaptáció (pl. az irodalom felsorolásában) és néhány magyar címszó is szerepel a kézikönyvben (pl. Magyarország vagy Vámbéry Ármin). A rendszerint hosszabb, esszéisztikus kifejtésű címszavak sok adatot, példát, idézetet, illetve utalást tartalmaznak. A címszavak között számos tulajdonnév (személy-, intézmény-, földrajzi név) szerepel, nemkülönben áttekintő címszavak is bőséggel előfordulnak (pl. Észak-Amerika). A néhány térképpel szemléltetett, személy- és helynév mutatóval kiegészített lexikon - nagyobb könyvtárak prézensz részlegeiben kaphat helyet.
[<<<]