A jogász végzettségű Pintér László, aki aljegyzőként dolgozott a ceglédi városházán, az 1930-as évek elején volt katona, amikor is tartalékos tiszti kiképzést kapott. Ezután 1935 és 1943 között nyolc alkalommal hívták be tartalékos szolgálatra. Utolsó behívásakor olyan szerencséje volt, hogy   [>>>]

A jogász végzettségű Pintér László, aki aljegyzőként dolgozott a ceglédi városházán, az 1930-as évek elején volt katona, amikor is tartalékos tiszti kiképzést kapott. Ezután 1935 és 1943 között nyolc alkalommal hívták be tartalékos szolgálatra. Utolsó behívásakor olyan szerencséje volt, hogy nyugatra vezényelt alakulatával a családja is vele tarthatott, így kerültek Németországba. A háborús vereség biztos tudatában minden magyar katona arra törekedett, hogy amerikai hadifogságba kerüljön, amelyről tudták, hogy valóságos szanatórium a szovjet hadifogsághoz képest. 1945. április 4-én bajtársaival együtt csakugyan amerikai fogságba esett, ám itt rá kellett jönnie, a fogság mégis csak fogság. Pintér László 1945. április 1-jén kezdett naplóírásba, acélból, hogy ha majd egyszer hazakerül, minél pontosabban beszámolhasson a feleségének az elválásuk utáni időszak eseményeiről. A napló elején beszámol nyugati irányú erőltetett menetelésükről, Mülhausennél történt fogságba esésükről. Az első benyomásai kedvezőek voltak az amerikai hadifogságról, a katonák barátságosak voltak, az ellátásuk megfelelő, ám amikor egy gyűjtőtáborba kerültek, egy csapásra minden megváltozott, az amerikai katonai rendészek kegyetlenek voltak, főképp a német foglyokkal. Mivel Franciaország újjáépítéséhez kevés volt a munkaerő, az amerikai hadsereg egymillió hadifoglyot átadott a franciáknak, közéjük került a szerző is, ahol megtapasztalta, hogy nem csak az őrség, a helyi lakosság is gyűlölte a foglyokat, ugyancsak kivált a németeket. Sokat fáztak, szomjaztak, gyönge ellátásban volt részük, miközben egyfolytában Németországban maradt családjáért aggódott, hiszen semmit nem tudott róluk. Nemkülönben kétséggel gondolt a jövőre, Magyarország sorsára. Az eseményekről szóló szenvtelen beszámolói közé személyes hangú üzeneteket fűzött feleségének és kislányának címezve. A napló a fogság 341. napján, 1946. március 7-én ér el utolsó bejegyzéséhez, e napon lépte át a szerző Bécs felől jövet a magyar határt. Pintér László tárgyilagos, korrekt följegyzéseit átszövik vallásos hitének és szerettei iránt érzett aggodalmának érzelmektől átfűtött szálai. A szövegkiadás élén a szerző menyének, Pánti Irénnek az előszava áll; a kötethez tartozik még egy életrajzi összeállítás, a végén pedig dokumentummásolatok melléklete található. A napló a nyugati magyar hadifogolysors forrásértékű dokumentuma. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]