Soltész Márton monográfiája az irodalomtörténet és a történettudomány határmezsgyéjén állva a huszadik század második fele egyik kiemelkedően népszerű magyar íróját, Szabó Magdát állítja a középpontba. Az irodalomtudós és történész szerző azokat a stratégiákat veszi górcső alá, amelyeket követve   [>>>]

Soltész Márton monográfiája az irodalomtörténet és a történettudomány határmezsgyéjén állva a huszadik század második fele egyik kiemelkedően népszerű magyar íróját, Szabó Magdát állítja a középpontba. Az irodalomtudós és történész szerző azokat a stratégiákat veszi górcső alá, amelyeket követve Szabó Magdának nem csupán az sikerült, hogy elismert írónő váljék belőle a hetvenes és nyolcvanas évekre, mely siker azóta is kitart, hanem hogy milyen eszközökkel és módszerekkel sikerült az írónőnek a korszak kultúrpolitikai útvesztőjében is boldogulnia. Soltész ehhez egyrészt az adott műveket, azok befogadástörténetét, valamint a művektől el nem különíthetően Szabó Magda családtörténetét is gondos elemzés alá vonja. Soltész úgy gondolja, hogy Szabó Magda olykor igencsak erőszakos érvényesülési vágya mögött a két diktatúrát is átélt emberek permanens félelme és létbizonytalansága, az állandó fenyegetettség érzése állhatott, amely kiegészül a családi botrányokkal, az elfedni, a művekben átkeretezni vágyott narratívákkal. Szabó Magda tudatosan építette fel írói karrierjét, a róla kialakított képet. A monográfia mielőtt ebbe részletesen belemenne, lefekteti a módszertani és elméleti alapokat, aktívan hozzászólva az irodalomtörténet helyzetét és lehetőséget érintő elméleti diskurzushoz. A következőkben a karrier egyes állomásaira terelődik a szó, így – többek között – arra a kiterjedt kapcsolatrendszerre, amely meghatározta Szabó Magda sikerét és érvényesülési lehetőségeit. Soltész az életmű tárgyalásakor három megközelítést érvényesít: először a recepciótörténeti szemlélet határozza meg a monográfiát, majd a következő alfejezetekben a genetikus-holisztikus poétikai, illetve a pszichohistóriai megközelítés lesz a mérvadó. A kapcsolattörténeti részben az írónő és a korszak meghatározó szerzői, kultúrpolitikusai, kritikai és kiadói is előkerülnek: Janikovszky Éva, Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Ottlik Géza, Esterházy Péter, Nádas Péter, Aczél György, Kardos György, Illés Endre, Osztovits Levente, Bóka László, Király István, Nagy Péter, Sőtér István, Kabdebó Lóránt, Buda Attila és Tasi Géza. A kötet végén Szabó Magda bibliográfiája, valamint mellékletben levelek és egyéb fontos dokumentumok kaptak helyet. A monográfiát V. Gilbert Edit utószava, egy angol összefoglaló és a névmutató zárja. [<<<]