A Londonban született szerző, Cara Delevingne nemcsak modellként ismert széles körben, mert 2012-ben indult színészi karrierje óta már számos filmben is jelentős szerepet kapott. Mostani első regényén a Sunday Times ismert bestseller írójával, Rowan Colemannel együtt dolgozott. Az Angliában
[>>>]
A Londonban született szerző, Cara Delevingne nemcsak modellként ismert széles körben, mert 2012-ben indult színészi karrierje óta már számos filmben is jelentős szerepet kapott. Mostani első regényén a Sunday Times ismert bestseller írójával, Rowan Colemannel együtt dolgozott. Az Angliában játszódó, ízig-vérig mai történet szereplői tizenéves, középiskolás fiatalok, akik keresik az útjukat az életben, és eközben gyakorta mellékösvényekre tévednek, saját gondolataik börtönébe bezárva tépelődnek, szenvednek és szeretnek, hogy végül elkerülhetetlenül átlépjék végül a felnőtté válás küszöbét. A történet szerint Red, a sokak által csak "ribinek" titulált lány, akinek anyja alkoholista, apja pedig nem sokat törődik két lánygyermekével, valamint Leo a remek külső adottságokkal rendelkező srác, Rose a feltűnő szépségű lány és Naomi, a társai számára rejtélyes lány, tanáruk, Mr. Smith javaslatára megalakítják a Mirror, mirror nevű rockbandát. Lelkesen próbálnak, a hírük is egyre nagyobb a középiskolában és mindannyiuk meggyőződése az, hogy Mr. Smith-nek köszönhetik karrierjük felívelését. Egy napon azonban nyomtalanul eltűnik Naomi. Szülei és testvére, valamint a barátai is döbbenten állnak a rejtély előtt, hogyan veszhetett nyoma a mindig szófogadó, szülőtisztelő és elvárásoknak megfelelő lánynak. Amikor Naoimi előkerül még nagyobb a döbbenetük, mert a lányt a Temzéből halásszák ki, és csakis a csodának köszönhető, hogy egy horgony kötelében fennakadva, életben maradt. Sokáig kómában tartják, a testén fellelhető sebek pedig súlyos bűncselekményt sejtetnek. A zenekar tagjai nyomozásba kezdenek, és a végeredmény döbbenetes, mert Mr. Smithről kiderül, hogy titkos szerelmi viszonyt folytatott Naomival, mi több nem ő volt az egyetlen szerencsétlen lány, akit a sima modorú tanár "foglyul ejtett". Szerencsére végül kattan a bilincs Smith csuklóján és az átélt szörnyűségek ellenére a Mirror mirror tagjai "felnőtté válva", megerősödve készülnek az érettségi vizsgára. Főként a 15-18 éves korosztály körében talál majd olvasókra a regény, nekik ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]