A Panama-csatorna megépítése az emberiség történetének egyik, ha nem a legnagyobb mérnöki teljesítménye. Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, nyolcvankét kilométer hosszú csatorna építése, egy a 16. század óta többször is felmerült terv alapján, francia vezetéssel indult. A mederépítési   [>>>]

A Panama-csatorna megépítése az emberiség történetének egyik, ha nem a legnagyobb mérnöki teljesítménye. Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, nyolcvankét kilométer hosszú csatorna építése, egy a 16. század óta többször is felmerült terv alapján, francia vezetéssel indult. A mederépítési munkálatok 1882. január 22-én vették kezdetüket. A munkálatokhoz világszerte toboroztak munkaerőt, Angliától Hollandián, Kubán, Indián és Perun át Barbadosig. A munkások létszáma 1888-ra meghaladta a húszezret: 90%-uk a karibi térségből érkező fekete kétkezi munkás volt, de persze sokan dolgoztak másfajta munkakörökben is, a mérnököktől az élelmezés megoldásán át a szállások fenntartásáig. A munkakörülmények szinte elviselhetetlenek voltak, a munkásokat trópusi betegségek, különösen a sárgaláz tizedelte, s az áldozatok száma hat év alatt húszezerre emelkedett. Az építkezést nemcsak a klíma és a betegségek, hanem földcsuszamlások is nehezítették. 1885-re kiderült, hogy a Szuezi-csatornát tervező Ferdinand Lesseps alaposan elszámolta magát, mind az elvégzendő munka, mind a költségek terén, és arra is rájöttek, hogy képtelenség a csatornát a világóceán szintjére megépíteni. Később módosították a terveket, és zsilipeket alakítottak ki a csatorna két végén, hogy ezek segítségével küzdjék le a vízszintkülönbséget. Nem sokkal később azonban elfogyott a pénz, a csatornaépítő társaság csődbe ment, s a háttérben lévő korrupció Franciaországban jelentős politikai hullámokat is kiváltott (ekkor született meg a panamázás kifejezés). A munkálatok egy időre le is álltak, majd új társaságot hoztak létre, így 1894-ben újraindulhatott az építkezés. Miután azonban az amerikaiak bejelentették egy másik csatorna megépítésének tervét Nicaraguában, a franciák a csatornavállalkozás eladása mellett döntöttek. Innentől kezdve amerikai irányítással folyt tovább az építkezés, 1913 szeptemberében a csatornát próbaüzemre késszé nyilvánították, és egy évre rá meg is nyitották azt. Ennek a hatalmas építkezésnek a történetét beszéli el a panamai származású amerikai írónő, Cristina Henríquez regénye. Lapjain természetesen politikusok, üzletemberek és mérnökök is feltűnnek, az igazi főszereplők azonban azok a kisemberek, akik részt vettek az építkezésen vagy a munkások kiszolgálásában, a helyi halászember Omar Aquinótól az Angliából érkezett fiatal lányon, Ada Buntingon és a Port-au-Prince-i robbantómunkáson, Albert Laurence-en keresztül a Tennessee-ből jött és Panamában földet vásárló Oswald házaspárig. Az ő embert próbáló küzdelemeiket mutatja be, a csatorna építésének történetével együtt a regény, amelyet 2024-ben a Goodreads olvasói az év történelmi könyvének választottak. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]