„A spanyol futball magyar hangja és „a latin futball professzora néven is szokták emlegetni Farkas Norbert sportriportert, futballkommentátort. Azt vélhetően kevesen tudják róla, hogy olasz szakon végzett az ELTE-n, egy 2018-ban vele készült interjúban pedig elárulta, hogy az olasz futball iránti
[>>>]
„A spanyol futball magyar hangja és „a latin futball professzora néven is szokták emlegetni Farkas Norbert sportriportert, futballkommentátort. Azt vélhetően kevesen tudják róla, hogy olasz szakon végzett az ELTE-n, egy 2018-ban vele készült interjúban pedig elárulta, hogy az olasz futball iránti szenvedélye vezette el oda, hogy megtanulja a nyelvet. A jelenleg a Spíler TV-nél dolgozó újságíró több mint húsz éve foglalkozik elsősorban az ún. latin futballal, amely alatt az újlatin nyelven beszélő országok labdarúgását értik, azon belül is kiemelten a La Ligával, vagyis a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályával. Az elmúlt évtizedekben nemcsak közvetett számos mérkőzést, hanem sok-sok interjút is készített vezető labdarúgókkal és edzőkel. A világon elsők között szólaltatta meg például az akkor még teljesen ismeretlen, immáron nyolcszoros aranylabdás Lionel Messit, neki mesélt elsőként a terveiről az akkor még csak tizenöt esztendős, később világbajnok Andrea Pirlo, ő ismertette meg a nagyvilággal a 2024-ben Európa-bajnok spanyol válogatott csapatkapitányát, Alvaro Moratát vagy éppen neki adta élete első interjúját a Real Madrid hatszoros BL-győztes csapatkapitánya, Nacho Fernández. A 2019-2020-as szezonban, az augusztus 16-i nyitómérkőzéstől a július 19-i döntőig bezárólag pedig, amely a Real Madrid győzelmét hozta a Barcelona felett, mind a tíz mérkőzést közvetítette, ezzel bekerült a magyar rekordok könyvébe is. Ezen interjúkra és az emlékezetes futballmeccseken szerzett tapasztalatokra támaszkodva oszt meg számos futballal kapcsolatos sztorit, labdákhoz, mezekhez, futballcipőkhöz kapcsolódó történetektől világsztárokról (Messi, Ronaldo, Maradona stb.), edzőkről (Baróti, Mourinho, Guardiola, Bianchi és mások), játékvezetőkről (Puhl, Vautrot, González), sportvezetőkről vagy éppen gyúrókról szóló sztorikig bezárólag. A fotómelléklettel ellátott kötetben, minden fejezet végén a szerző felidézi kedvenc történeteit, az 1930. július 30-i Uruguay-Argentína mérkőzés félidejében szőrén-szálán eltűnt labda sztorijától a 2004. március 31-i spanyol-magyar U17-es válogatott meccséig, ahol végül 6-1-re kaptunk ki a spanyoloktól. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]