A rendszerváltás számos aspektusa közül a magyar vidéken lezajlott események megismerése és értő elemzése jelentős részben árnyalni tudja az események egészéről alkotott képünket. A jelen kötet szerkesztői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egy vaskos tanulmányköteten keresztül mutassák be,
[>>>]
A rendszerváltás számos aspektusa közül a magyar vidéken lezajlott események megismerése és értő elemzése jelentős részben árnyalni tudja az események egészéről alkotott képünket. A jelen kötet szerkesztői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egy vaskos tanulmányköteten keresztül mutassák be, hogyan zajlott le a mezőgazdaság területén a rendszerváltás, a magyar gazdák, a szektorban érdekeltek, az egykori TSZ alkalmazottai vagy vezetői milyen elvárásokat fogalmaztak meg, milyen jövő- és valósághorizont felől közelítettek az eseményekhez, s azokra milyen válaszokat próbáltak adni. A két szerkesztő, Ö. Kovács József és Schlett András egy-egy tanulmánya nyitja a kötetet, melyben a kötet egészére jellemző, alapvető szemléletmódokat, történészi megközelítéseket, módszertani alapokat tárgyalják részletekbe menően. A következőkben négy tematikus blokkba kerültek a tanulmányok, mely blokkok közül az első (Sokkhatás és társadalmi alkalmazkodás a helyi életvilágokban) nyolc tanulmánya a kényszerkollektivizálásoktól a kárpótlásig, az alföldi kitelepítésektől a szakszövetkezetek felállításáig járja körbe az összetett témát. A második egységbe (Lehűtött álmok) olyan szövegek kerültek, amelyek az eufória és bizonytalanság utáni kiábrándultságot, a vidék egyre komolyabb lemaradását elemzik. A harmadik tematikus egységbe (Halmozott hátrányok) a falvak elszegényedéséről, a tartós munkanélküliség kialakulásáról olvashatunk. A záró rész (Kitekintés) a határon túli, szlovákiai és romániai magyar gazdák és parasztok lehetőségeit ismertetik a korszakban. A tanulmánykötet a publikált szerzők rövid biográfiájával, illetve egy helységnévmutatóval ér véget. Történészek figyelmébe ajánlható, szakkönyvtárak anyaga. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]