magyar irodalom, romantikus regény ; romantikus regény, magyar irodalom ; magyar romantikus regény
Név
Lakatos L.
Cutter:
L 16
ISBN:
978-615-81910-8-1
Nyelv:
magyar
Oldal:
338, [1] p.
UKazon:
202225288
Kivonat:
Első saját kiadójával megjelentetett könyvével jelentkezik Lakatos Levente. A regény egyben a Nem szabadott volna sorozat első kötete. Szendházi Mia apácák közt nőtt fel, miután tizenhárom éves korában meggyilkolták az édesapját, egy gazdag vállalkozót. Maga is jelen volt a történtekkor (egyes
[>>>]
Első saját kiadójával megjelentetett könyvével jelentkezik Lakatos Levente. A regény egyben a Nem szabadott volna sorozat első kötete. Szendházi Mia apácák közt nőtt fel, miután tizenhárom éves korában meggyilkolták az édesapját, egy gazdag vállalkozót. Maga is jelen volt a történtekkor (egyes pletykák szerint ő volt a tettes), aztán Cambridge-be küldték, a Szofia lányai rend iskolájába, majd az ottani híres egyetemen végezte el a közgazdaságtant is. Nemrég tért vissza Magyarországra, hogy átvegye a családi cég irányítását, melyben úgy tűnik, a rend tagjainak is fontos szerepe van. Aztán találkoznia kell édesapja egykori legnagyobb riválisának gyermekeivel. Az édesanyja ugyanis egykor a Kalapos család fejébe volt szerelmes, ám aztán a legjobb barátját, Mia édesapját választotta. Két évtizede viszály dúl a két család között, a háttérben pedig rendezetlen tulajdonjogi viszonyok is állnak. Mia édesanyjának birtoka ugyanis egykoron jelzálog alatt állt, amit szorult helyzetében egykori szerelme fizetett ki helyette. Erre alapozva pedig a nemrég Alzheimer-kórral diagnosztizált építési vállalkozó gyermekei, Kalapos Sámuel és Ella szeretnék megszerezni a birtokot, hogy ott végre felépítsék apjuk nagy álmát, egy bevásárlóközpontot. Sámuelnek egyébként nem fűlik a foga az üzlethez. A meglehetősen laza erkölcsű fiatalember filmeket készít, egy produkciós céget vezet, és hozzá van szokva, hogy minden nőt megkap. Mia nem ez az eset, ám az üzleti érdek azt szolgálja, hogy megpróbálja az ujja köré csavarni Miát. De mi van, ha a fegyver fordítva sül el?... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)