Csernus Imre már elég határozottan helyre tette egy-egy könyv keretei közt a nőket (202211011) és a férfiakat is (202101012), most pedig megadja az iránymutatást e kettő találkozási felületét, a párkapcsolatot illetően is. A megértést most is megkönnyíti a szerző stílusa, akinek konkrétsága,
[>>>]
Csernus Imre már elég határozottan helyre tette egy-egy könyv keretei közt a nőket (202211011) és a férfiakat is (202101012), most pedig megadja az iránymutatást e kettő találkozási felületét, a párkapcsolatot illetően is. A megértést most is megkönnyíti a szerző stílusa, akinek konkrétsága, szókimondása nem engedélyezi a mellébeszélést, így egyértelmű a témával kapcsolatos iránymutatása. Az alaphangot meg is adja azzal, hogy elmondja, az egyszerűnek tűnő cím már egyből fontos tanítást rejt: nem "te és én", hanem "én és te" - vagyis akkor van esélyünk egészséges párkapcsolatra, ha magunkkal rendben vagyunk, felnőtt módon szeretjük és elfogadjuk magukat. A folytatásban fejezetről fejezetre haladva veszi végig a szerelem fejlődési fázisait és ezek buktatóit, megmutatva egyúttal ezek érett és felelősségteljes, és így valódi harmóniát, érzelmileg érett, egyenrangú viszonyt ígérő megoldását is. Olyanokról ír egy-egy rész keretei közt, mint a társfüggőség kialakulása, a biztonság mint a boldogság helyettesítője, az ismerkedés alapszabályai, a szeretetvágy veszélyei, a "trófeagyűjtés", a kommunikáció az érzelmekről, a csalódás, a manipuláció, a felelősségvállalás, a keretek lefektetése, a gyermekvállalás és a kapcsolat gyerekektől független kezelése, egymás vámpirizálása, a szerelem és a kapcsolat halála, a szeretetlen kapcsolatban ragadás pokla és az újrakezdés. A valóban nagyon sok megszívlelendő gondolatot, tanácsot tartalmazó párkapcsolati tanácsadó kötet minden érintettnek jó szívvel ajánlható. "
[<<<]