Bár a második világháborús hadifogságról és az azt követő málenkij robotról egyre több napló, emlékirat érhető el, az első világháborúban elszenvedett hadifogsággal kapcsolatban mind a mai napig kevesebb hasonló forrás érhető el. Ami van, az is elsősorban katonatisztek, városi középosztálybeli   [>>>]

Bár a második világháborús hadifogságról és az azt követő málenkij robotról egyre több napló, emlékirat érhető el, az első világháborúban elszenvedett hadifogsággal kapcsolatban mind a mai napig kevesebb hasonló forrás érhető el. Ami van, az is elsősorban katonatisztek, városi középosztálybeli polgárok és értelmiségiek írásai. Amikor Zilahy Lajos annak idején, a húszas-harmincas években társaival együtt a Hadifogoly magyarok története című kötetet szerkesztette, már szembesült azzal a problémával, hogy a kisemberek, főleg a magyar parasztság nézőpontja teljesen hiányzott a palettából. Pedig becslések szerint a Nagy Háború idején közel nyolcszázezer magyar parasztember esett hadifogságba. Mindennek persze ésszerű magyarázata is volt: az említett rétegtől általában messze állt a tollforgatás, s a fogoly paraszti lélek csak néhány nótában nyilatkozott meg. Aztán Zilahy egy 1934-es rádiós nyilatkozatában felemlegette ezt a kérdést, és nem sokkal később váratlan telefonhívást kapott. Egy Kádár Lajos nevű férfi ajánlotta fel neki saját oroszországi hadifogságáról szóló beszámolóját, s a kéziratot meg is küldte neki. Egy éjszaka alatt, az elejétől a végéig elolvasta a kéziratot, mert mondandójával annyira lekötötte, s lelke mélyéig megrázta. Tudta: ez az a napló, amit addig olyannyira kerestek, s nem sokkal később Móricz Zsigmondnak is megmutatta. Azán találkozott a szerzővel, aki elvitte a kéziratot, hogy azt átdolgozza, és két évvel később, 1936-ban jelent meg nyomtatásban, az Athenaeum gondozásában (alapja az első verzió javított helyesírású változata volt, melyet kiegészítettek a második verzióban bővebben kifejtett részletekkel). A mű nagy sikert aratott: az elkövetkező hónapokban kizárólag pozitív kritikákat kapott (Móriczon kívül Mónus Illés, Sértő Kálmán és Tatay Sándor tollából), s egyben a szerző irodalmi karrierje is kezdetét vette. Kádár Sándor a háborút követően, különböző szállodákban, éttermekben dolgozott pincérként, mellette pedig, a népi írók egyik legtehetségesebb képviselőjeként, novellákban és regényekben mutatta be a magyar parasztság életét, elsősorban Tiszaalpár és az a körüli puszták világát. Most ez az első műve jelenik meg ismét, az IdőJel Kiadó gondozásában, Zilahy eredeti előszavával, a kortárs recenziókkal és Medvigy Endre 2018-as írásával kiegészítve. A három részes hadifogoly napló – formailag inkább regény vagy visszaemlékezés – a fogságba eséstől, a kozák lovasoktól elszenvedett pofonoktól a kalandos hazatérésig követi a szerző és fogolytársai sorát. Megtudhatjuk, hogyan vezényelték őket erőltetett menetben keletre, egyik faluról a másikra, hogyan végzett festő és sírásó munkát fogolytársaival, s miként érkezett meg aztán a Don-vidékre. Bemutatja az ottani, rendkívül megterhelő, napi tizenkét órás bányamunkát, a közállapotokat, az újabb és újabb szökéseket és fogságba eséseket, a többi magyar és külföldi fogollyal, valamint a helyi lakossággal való kapcsolatokat, a vörösök és fehérek közötti polgárháború kezdeteit, s azt, hogyan jutott el Odesszába. A mű egyik legérdekesebb része is ehhez a tengerparti városhoz kötődik: leírja, hogyan lett nyelvismerete révén pincér, miként látott tömegkivégzéseket, s találkozott a hadifogságban kommunistává váló Kun Bélával, aki arra próbálta őket agitálni, hogy álljanak be a Vörös Hadseregbe. Végül leírja hazatérését, s azt, mit tudott kideríteni fogolytársai utóéletéről. Kádár Lajos 84 év után ismét olvasható írása érdekfeszítő, egyedi nézőpontú olvasmány az oroszországi hadifogságról – ennek fényében ajánlható széles körben beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]