Egy első világháborús történetet (A hágó, 201825328) követően a trianoni békeszerződés megkötésének idején játszódó bűnügyi regénnyel jelentkezik Ősi János. A történet főhőse a máramarosi származású, ám feleségével és gyermekeivel már jó ideje Budapesten élő Ojtozy Zsigmond. Egykoron az egyik
[>>>]
Egy első világháborús történetet (A hágó, 201825328) követően a trianoni békeszerződés megkötésének idején játszódó bűnügyi regénnyel jelentkezik Ősi János. A történet főhőse a máramarosi származású, ám feleségével és gyermekeivel már jó ideje Budapesten élő Ojtozy Zsigmond. Egykoron az egyik minisztériumban dolgozott, majd egy francia cég budapesti kereskedelmi ügyintézője lett. A háború idején sajnos csak alkalmi munkákból tudta magát eltartani, de aztán a háború vége után a cég visszavette, hogy a Balkán felé irányuló kereskedelmi ügyleteket segítse. A háborús nélkülözések után nem könnyű az újrakezdés. Helyzete így is jobbnak mondható, mint a bátyáé, aki kénytelen volt elmenekülni a románok által megszállt Máramarosból, s most átmenetileg egy vagonban lakik családjával a Keleti pályaudvar környékén. Ojtozynak 1920 elején cége utasítására Párizsba kell utaznia. Pont akkor, amikor a magyar békedelegáció is útnak indul a francia fővárosba, Apponyi Albert vezetésével. Az utazás érdekesnek ígérkezik, hiszen a társaság meglehetősen összetett, főleg nemzetiségi szempontból. Ő maga született magyar, de ül még a kocsiban egy félig magyar, félig szász ügyvéd Nagyváradról, egy magyar származású angol diplomata és egy magyar felmenőkkel is rendelkező, ám magát "egészen" szerbnek valló kereskedő. Beszélgetéseik azt is jól jelképezik, milyen tényezők járultak hozzá a Monarchia, és benne Magyarország szétesésének folyamatához. Ojtozy, aki nem mellesleg egy rég nem látott francia táncosnő miatt is örül az utazásnak, Párizsba érve bajba kerül. Vajon sikerül magát tisztáznia egy ottani gyilkossági ügyben? És mi vár rá hazatérve, a trianoni békeszerződés aláírása után?... A regény egy másik időszálán, az 1850-es évekből a főhős anyai nagyanyjának tanulságos élettörténetét és a korabeli máramarosi viszonyokat is megismerhetjük. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]