Linder Béla neve vélhetően a legtöbbeknek annak kapcsán ugrik be, hogy a Károlyi- hadügyminisztereként, 1918. október 31. és november 9. között ő oszlatta fel a majdnem másfél milliós létszámú magyar haderőt és megkezdte azoknak a magyar területeknek a kiürítését, amelyek aztán Trianonban az   [>>>]

Linder Béla neve vélhetően a legtöbbeknek annak kapcsán ugrik be, hogy a Károlyi- hadügyminisztereként, 1918. október 31. és november 9. között ő oszlatta fel a majdnem másfél milliós létszámú magyar haderőt és megkezdte azoknak a magyar területeknek a kiürítését, amelyek aztán Trianonban az utódállamokhoz kerültek. A máig vitatott megítélésű katonatiszt 1876-ban született – nem tisztázott módon vagy szülőfalujában, a Baranya megyei Majson vagy Budapesten. Tüzér törzskari ezredesként hároméves frontszolgálat után, 1917 nyarán súlyosan megsebesült az olasz harctéren, ami után lábadozni kényszerült. Az időközben vezérkari ezredesnek kinevezett Lindernek az őszirózsás forradalom idején, személyes kapcsolatainak köszönhetően ívelt fel váratlanul politikai karrierje: pártonkívüliként, 1918. október 31-én hirtelen hadügyminiszter lett. Linder egyik fő feladata, amelynek végrehajtásában szinte az egész kormány és a Nemzeti Tanács részt vett, a rendteremtés volt. A frontról hazaözönlő katonák ugyanis jelentős számban részegen fosztogattak, gyilkoltak, elűzték a csendőrséget, a jegyzőket és a közigazgatás más tisztviselőit. Ennek érdekében Linder a hatáskörébe vont néhány fegyelmezhető alakulatot, azokat a sietve megszervezett Nemzetőrségbe osztva be. November 2-án, reggel mondta el az Országház előtt összegyűlt, a kormányra felesküdő tisztikarnak hírhedt beszédét, melyben az is elhangzott, hogy „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!. A hallgatóságához hasonlóan ittas és felhevült Linder beszédét azóta is sokan és sokféleképpen megmagyarázták, pro és kontra, s a Horthy-korszaktól kezdve nagy előszeretettel használták fel a Károlyi-kormány elhibázott védelmi- és katonapolitikájának illusztrációjaként. Linder később belátta alkalmatlanságát a nehéz feladatra, és maga adta be lemondását egy héttel később, helyére pedig Bartha Albert vezérkari alezredest nevezték ki. Lemondása után is tagja maradt a kormánynak, s mint a béketárgyalások előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszter, november 13-án fegyverszüneti megállapodást írt alá a kormány nevében. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején különböző diplomáciai feladatokat hajtott végre, mint a hadügyi népbiztosság bécsi katonai megbízottja, majd a Tanácsköztársaság bukása után immár a Pécsi Szocialista Párt tagjaként 1920. szeptemberében a megszállt Pécs polgármestere lett. Később, az 1921. augusztus 14-én megalakult és 8 napot megért Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság egyik vezetője lett, de a „kikiáltáskor már Belgrádban tartózkodott, és ott is maradt az újonnan megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban. Élete végéig ott élt, 1962-ben hunyt el Jugoszlávia fővárosában. És bár ezen tények önmagukban is eléggé érdekesek ahhoz, hogy foglalkozzanak a személyével, mindezidáig nem született róla életrajzi könyv. Ezt a hiányt pótolja most Csere Péter, aki dokumentumok, sajtóanyagok és fotók kíséretében, regényes formában mutatja be a vitatott megítélésű katonatiszt és politikus életét. A kötetet az írott források listája zárja. [<<<]