2023-ban tizenkettedik kötetéhez érkezett Bán Mór nagyívű történelmiregény-ciklusa, amely Hunyadi János életét és pályáját mutatja be. A 2008-ban indult szériát a szerző tizennégy részesre tervezi, tehát hátra van még két kötet, az 1453 és 1456 közötti időszakról (a tervek szerint az utolsó rész
[>>>]
2023-ban tizenkettedik kötetéhez érkezett Bán Mór nagyívű történelmiregény-ciklusa, amely Hunyadi János életét és pályáját mutatja be. A 2008-ban indult szériát a szerző tizennégy részesre tervezi, tehát hátra van még két kötet, az 1453 és 1456 közötti időszakról (a tervek szerint az utolsó rész 2026-ban fog megjelenni). Időközben az eddig elkészült regények felhasználásával, valamint azokat időben kiegészítve tízrészes televíziós sorozat készült, amelynek első részét 2024 októberében mutatták be a cannes-i fesztiválpalota nagytermében, nálunk pedig 2025 márciusában kezdte vetíteni a TV2. A sorozatban olyan színészek szerepelnek, mint Hunyadi János szerepében Kádár L. Gellért, a Szilágyi Erzsébetet alakító Rujder Vivien, Cillei Ulrik szerepében Fekete Ernő vagy Ónodi Eszter mint Cillei Borbála. A tévésorozat vezető írója Lengyel Balázs volt, de természetesen Bán Mór is közreműködött a forgatókönyv megalkotásában. A sok-sokezer oldalnyi szöveg, a szerteágazó, több szálon futó cselekmény tíz fejezetből álló forgatókönyvvé formálása nem volt egyszerű feladat, így természetszerűleg számos olyan jelenet maradt ki a tévésorozatból, amelyeket a regényolvasók részletekbe menően megismerhettek. A szerző most arra vállalkozott, hogy a félezer oldalnyi forgatókönyvből egyetlen regényé alakítsa vissza a cselekményt. Az így összeállt Hunyadi. A holló felemelkedése tíz részben meséli el Hunyadi János és a többi fontos szereplő életét, 1411 telétől egészen a nándorfehérvári diadalig és Hunyadi János haláláig, e két végpont között a legfontosabb történelmi és hadi eseményeket ugyanúgy feldolgozva, mint a szereplők magánéletét. A kiadvány végén a tévésorozat válogatott jelenetképei kaptak helyet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]