Tomka Péter szerint „a vízen járó sétálni megy a vízre, olyan természetességgel, ahogy más a parkban. A szerző a maga rövidebb-hosszabb „sétaútjairól számol be könyvében, egyszerre szolgálva izgalmas és tanulságos történetekkel, egyrészt azoknak kalauzul. akik már a vízi élet szerelmesei, másrészt
[>>>]
Tomka Péter szerint „a vízen járó sétálni megy a vízre, olyan természetességgel, ahogy más a parkban. A szerző a maga rövidebb-hosszabb „sétaútjairól számol be könyvében, egyszerre szolgálva izgalmas és tanulságos történetekkel, egyrészt azoknak kalauzul. akik már a vízi élet szerelmesei, másrészt kedvcsinálóul azoknak, akik ezután terveznek vízitúrákat. A kötet két részből áll; az elsőbe (A folyókon) kerültek a hazai folyóvizeken 1960 és 2023 között szerzett tapasztalatainak hol novellisztikus, hol riportszerű történetei. Mielőtt fölelevenítené kalandjait, emlékeit, néhány oldalon összefoglalja a vízi élet legalapvetőbb tudnivalóit (A vízen járás kellékei, a jártasság szabályai). Fölidézi Gödön, a Duna partján telt gyermekéveit, amikor még csak a partról bámulta a hajókat. 1970-ben megkapta élete első kajakját, innét kezdve a könyv valóságos izgalmas topográfiai kalauz, ugyanis folyónként (Duna, Tisza, Dráva, Körösök, Bodrog, Berettyó, Ipoly, Hernád, Sajó) tekinti át a rájuk vonatkozó legfontosabb ismereteket, majd sok-sok történetet mesél az ott szerzett tapasztalatairól, élményeiről. A részletekben gazdag emlékidézések, sokszor kalandos epizódok a kezdők számára hasznos tanácsokat nyújtanak, a tapasztaltaknak meg szórakoztató történeteket. Tomka Péter minden fejezetben szót ejt a partvidék természeti szépségeiről és épített örökségének értékeiről, a nevezetességekről és a táborozás számára alkalmas helyekről, miközben személyes emlékei sokaságát adja elő oldott stílusban. A könyv második része (A tengereken) a tengeri vitorlázás alapismereteinek közlésével kezdődik; a szerző fölsorolja a leggyakoribb vitorlásfajtákat, a széljárásról való tudnivalókat és az alapvető technikai ismereteket. Ezután következnek a tengeri kalandok, ismét földrajzi bontásban: Szicília vizei, Adria, Karib-tenger, Korzika partjai. E rész mozgalmas epizódjaiban is megemlékezik a helyi látnivalókról, az ottani konyha jellegzetességeiről és a helyi lakosokkal való találkozásairól. Mivel a szerző rendszerint családtagjaival, barátaival túrázik, az epizódok jó része arról is tanúskodik, hogy a közösen átélt kalandok, megpróbáltatások miként hozzák egymáshoz egészen közel az embereket, a felnőtteket, fiatalokat, gyerekeket egyaránt. A sok-sok színes fotóval szemléltetett vízi kalauz és útirajzsorozat a hazai turisztikai irodalom értékes darabja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]