Számos jelentős film forgatókönyv írója, Pataki Éva már regényeivel is bizonyította, hogy helye van a kortárs írók sorában. Mostani története két idősíkon játszódik. Egyfelől az 1970-es években, amikor a történet érettségi előtt álló, gimnazista fiúbandája, akik az „Emelők nevet választották
[>>>]
Számos jelentős film forgatókönyv írója, Pataki Éva már regényeivel is bizonyította, hogy helye van a kortárs írók sorában. Mostani története két idősíkon játszódik. Egyfelől az 1970-es években, amikor a történet érettségi előtt álló, gimnazista fiúbandája, akik az „Emelők nevet választották maguknak, focizással, csajozással, zenehallgatással, balhézással töltik napjaikat, miközben készülnek az élet első nagy megmérettetésére, az érettségire. Vilmos, Jocó, Gida, Egon, Petya társasága gyakran a fiúk aktuális lánypartnerével egészül ki, de ezek a laza kapcsolatok nincsenek „lepapírozva, így aztán néha szétválnak, majd újra egymásra találnak a párok. Napjainkban Petya, az egykor dadogós zsidófiú, akit a középiskolai évek alatt folyamatosan frusztrált a származása, annak ellenére, hogy ezzel senki sem törődött az osztályban, Ausztráliában él és úgy dönt, meglátogatja Kanadába disszidált osztálytársát, Vilmost, aki a gimiben sportkarrier előtt állt. A srác azonban mindezt hátrahagyva, végül feleségül vette gimnáziumi barátnőjét, Ancsát és a mai napig vele él Montreálban. Petya három napra jött látogatóba és már előzőleg titokzatosan közölte Vilmossal, hogy valamit el akar neki mondani, ami ötven éve nyomja a lelkét. A három nap alatt többször belekezd mondandójába, de végül az utolsó éjszakán sikerül megvallania, hogy annak idején, amikor az Emelők Badacsonyba mentek kirándulni és Vilmos már otthagyta őket, a fiúk hülyéskedtek, lökdösődtek, ekkor Gida a mélybe zuhant és meghalt. Egyedül Petya volt akkor a fiú közelében, most pedig megvallja, úgy érzi hibás barátjuk halálában, mert meglökte a fiút, amikor az a szikla szélén megcsúszott és ezzel a mélybe taszította. Ötven év múltán azonban ennek már semmi jelentősége nincs Miközben a történet mesélői felelevenítik a hetvenes évek hangulatát, a korabeli zenéket és szórakozóhelyeket az olvasó, ha korban tud kapcsolódni mindehhez, élvezni fogja a múltba utazást, mert valamikori kalandok, a kamaszévek világmegváltó gondolatai szikrázhatnak fel benne, afféle múltba vesző álmok, vágyak, mint amilyent Vilmos egész életében be akart váltani, elutazni egyszer a Tűzföldre A regény ajánlásra érdemes. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)