Spiró György legújabb kötetében két tragédiát ad közre egy „közjátékkal Kádár Jánosról. A szerző saját elmondása szerint már a 2020-as koronavírus miatt elrendelt karantén alatt fejezte be műveit, a mozgalmas hétköznapok leállása, leállíttatása lehetőséget teremtett neki, hogy elgondolkozzon a   [>>>]

Spiró György legújabb kötetében két tragédiát ad közre egy „közjátékkal Kádár Jánosról. A szerző saját elmondása szerint már a 2020-as koronavírus miatt elrendelt karantén alatt fejezte be műveit, a mozgalmas hétköznapok leállása, leállíttatása lehetőséget teremtett neki, hogy elgondolkozzon a magyar társadalom közelmúltjáról. Közelmúltról beszélhetünk, mivel a Kádár János nevével fémjelzett korszak nem zárult le a rendszerváltás idején, úgy tűnt bár korszakos lehetőséget kap a magyar társadalom arra, hogy maga irányítsa sorsát, mégis azok a reflexek, hatalmi mechanizmusok jöttök és jönnek elő újra és újra, melyekhez az emberek 56-ot követően hozzáidomultak. Műveiben – szerinte – olyan magyar „hősöket vagy éppen „gonosztevőket dolgoz fel, állít színpadra, akik egy-egy a shakespeare-i tragédiákból ismert figurával is megfeleltethetők, sorsuk összetettsége és tragikuma a 16. századi nagy író alakjaival emeli őket egy sorba. Az első tragédia Kádár szerepét, politikai működését mutatja 1949 és 1956 között, a Rákosi-diktatúrában először mint belügyminiszter részt vett barátja, Rajk László letartóztatásában és elítélésében, miközben végig tudatában volt – a többi vezető kommunista politikussal együtt – azzal a ténnyel, hogy Rajkot egy előre megírt koncepciós perben fogják halálra ítélni; két évvel később maga Kádár is „áldozatul esik az egyre agresszívabb és paranoiásabb Rákosi-féle tisztogatási hullámnak, bár őt „csak börtönbüntetésre ítélik. Amnesztiával szabadul 54-ben, s a tragédiát az 56-os forradalom kirobbanásának nyitánya zárja, a felszólaló egyetemisták Kádárt szeretnék beszéltetni Nagy Imre mellett, benne bíznak, ám Kádár már az első percben élesen elzárkózik minden párbeszédtől, a zavargást rögtön még csírájában akarja elfojtani. A műben igen plasztikusan rajzolódik ki, hogy milyen tudatosan számító és az erkölcsi dilemmákat zárójelbe tevő politikusként haladt Kádár töretlenül a hatalom felé, közben természetesen a munkásmozgalom vélt vagy valós érdekeit tartotta szem előtt. A második mű az 56 utáni megtorlást, konkrétan Maléter Pál és Nagy Imre perét, azok körülményeit mutatja be, egészen a rendszerváltásig, hasonlóan strukturálva: pergő dialógusok, a korai politikai szaknyelv ma már szinte érthetetlen terminusai (ami a spirói stílusbravúr egyik ékes példája), valamint a folyamatosan lebegtetett gyilkos humor, ami aztán a záró jelenetben (2007-ben) ér a csúcsra: ebben a jelenetben a kapitalizmusból kiábrándult párthű kommunisták kiássák Kádár holttestét, hogy majd a klónjával (!) egy új és erős Pártot hozzanak létre és visszatérjen a boldog békeidő. Spiró fekete humora, politikatörténeti precizitása, dramaturgiai igényessége színpadra predesztinálja a műveket, oda is szánná őket, s reméli, a vírus majd egyszer ezt lehetővé fogja tenni. Mint minden színpadi mű esetében, e két mű kapcsán is elmondható, hogy az író jelenének traumái, negatív tapasztalati íródnak bele a múltba (részben), és e kortárs traumák katartikus feloldására kínálnak lehetőséget a színpadon elbeszélt történetek. Spiró György legújabb kötetét a színvonalas irodalmat kedvelőknek ajánljuk, beszerzését általános gyűjtőkörű könyvtáraknak javasoljuk. [<<<]