Freida McFadden A törés című regénye az Álomgyár Kiadónál jelent meg. A fordulatokban bővelkedő, klausztrofóbikus világú regényben Tegan várandóssága nyolcadik havában marad magára. Miután összecsomagolt, bátyjához indul, hogy szétesőben lévő életét maga mögött tudja. Szeretné kitalálni, mihez
[>>>]
Freida McFadden A törés című regénye az Álomgyár Kiadónál jelent meg. A fordulatokban bővelkedő, klausztrofóbikus világú regényben Tegan várandóssága nyolcadik havában marad magára. Miután összecsomagolt, bátyjához indul, hogy szétesőben lévő életét maga mögött tudja. Szeretné kitalálni, mihez kezdjen, mi legyen a következő lépés, ám a hóvihar mindenben megakadályozza, és nem érkezik meg céljához. Maine-ben reked, a semmi közepén, ráadásul autója is szinte totálkáros, bokája pedig eltört. A rabság önmarcangolásba taszítja őt, azon tépelődik, hogy hatalmas hibát követett el, amikor elindult. Szinte csodaként jelenik meg egy pár és megmenti őt a fagyhaláltól, szállásukon pedig átvészelheti a hóvihar időszakát. Közérzete ugyanakkor általánosan rossz. Tegan egyre erősebben érzi, hogy a menedék mégsem volt jó döntés, sőt, egyenesen csapdába került. A végzetes döntés hatalmas szorongással tölti el, magát és a még meg nem született gyermekét is meg kell óvnia. A regény erős idegzetű olvasóknak ajánlható, mivel a benne megjelenő témák sokakat érzékenyen érinthetnek.
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
4 kölcsönözhető, ebből 4 kiadva; nincs elvihető (1 olvasó előjegyezte)