Ahogy a korábbi években, úgy idén is nagyjából a 2017-os Könyvfesztivál megnyitásával egy időben megjelenik meg Az év versei című antológia, Zsille Gábor válogatásában. Az összeállítás ez alkalommal százhárom kortárs költő verseiből kínál ízléses kivitelben gazdag válogatást. A határon inneni és
[>>>]
Ahogy a korábbi években, úgy idén is nagyjából a 2017-os Könyvfesztivál megnyitásával egy időben megjelenik meg Az év versei című antológia, Zsille Gábor válogatásában. Az összeállítás ez alkalommal százhárom kortárs költő verseiből kínál ízléses kivitelben gazdag válogatást. A határon inneni és túli kortárs magyar líra olyan nagyságai mellett, mint Ágh István, Czigány György, Döbrentei Kornél, Kukorelly Endre, Markó Béla, Szőcs Géza és társaik, igen széles merítésben szerepel a nemrég feltűnt, vagy már évek óta rendszeresen publikáló, de még mindig fiatalnak számító nemzedék, pl. Falusi Márton, Iancu Laura, Lackfi János, Kiss Judit Ágnes, Oravecz Péter, vagy Tóth Krisztina. A középgenerációt – mások mellett – Fekete Vince,Turczi István, és Zalán Tibor képviselik. Posztumusz szerepel a válogatásban Bárdos László, Keszthelyi Rezső és Oláh János. A szerzői életrajzokkal és névmutatóval záródó antológia a kortárs magyar líra iránt érdeklődőknek nyújt színvonalas kikapcsolódást. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]