Szentaró Tokió egy elhanyagolt negyedében vezet egyedül egy Doraharu nevű pici boltot, amelyikben a dorijaki nevű édességet árulja. A vörösbab-pasztával töltött kis palacsintákat ő maga készíti - minimális lelkesedéssel, átlag alatti minőségben. Kedvetlensége nem csak a munkájának szól, úgy érzi,   [>>>]

Szentaró Tokió egy elhanyagolt negyedében vezet egyedül egy Doraharu nevű pici boltot, amelyikben a dorijaki nevű édességet árulja. A vörösbab-pasztával töltött kis palacsintákat ő maga készíti - minimális lelkesedéssel, átlag alatti minőségben. Kedvetlensége nem csak a munkájának szól, úgy érzi, az egész élete zátonyra futott: korábban író szeretett volna lenni, de semmi nem lett az egészből, csak priusz, magány, a kelleténél jóval több szake iszogatása esténként és kilátástalan rosszkedv. Szentaró egy nap hirdetést tesz ki a Doruharu ajtajára, hogy kollégát venne fel a kis konyhába. Hamarosan jelentkezik is valaki, de nem nyeri el a tetszését: az illető, Tokue idős hölgy, furcsa, nyomoréknak tűnő kezekkel. Először kedvesen elküldi Tokuét, ám az másnap visszajön és otthagy egy doboz vörösbab-pasztát***, amit maga készített. Szentaró gyanakvó, de belekóstol a krémbe - és kénytelen bevallani magának, hogy soha életében nem vett még ennyire finomat. Felveszi Tokuét, aki innentől kezdve minden egyes nap elkápráztatja, és nem csak a konyhaművészetével. Ahogy egyre többet beszélgetnek, kiderül a néni kedvessége, bölcsessége, humora, és végül az is, hogy mi történt a kezével... Kettejük kibomló, mély barátságának szívmelengető, megkapó története minden ilyesfajta olvasmányra vágyó olvasónak jó szívvel ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]