Rövid, három perc alatt felolvasható állatmeséket tartalmaz a G. Joó Katalin, Szeghy Karolina, Tamás Anett szerzőtrió kötete. Összesen negyvenöt történet kapott helyet a mesekönyvben; mindegyik fél oldalt tesz ki, s alatta vagy fölötte egy-egy színes rajz található (Halász-Géczi Ágnes alkotásai).
[>>>]
Rövid, három perc alatt felolvasható állatmeséket tartalmaz a G. Joó Katalin, Szeghy Karolina, Tamás Anett szerzőtrió kötete. Összesen negyvenöt történet kapott helyet a mesekönyvben; mindegyik fél oldalt tesz ki, s alatta vagy fölötte egy-egy színes rajz található (Halász-Géczi Ágnes alkotásai). Megismerhetik a gyerekek Tillit és Tollit, a két kis csacsit, Brúnót, a méhecskét, az első óvodai napjára készülő Mókus Micit, a pórul járt Pepi cicát, a lyukas fogával szenvedő Muki egeret, de megnézhetik a baromfiudvar szépségversenyét és az állatok húsvéti tojásfestését is. A mesék a gyerekek nyelvén íródtak, ugyanakkor fontos mondanivalójuk is van: Dönci pocok például folyamatosan a televízió és a számítógép előtt ül, de végül Ede egérke hatására kimozdul a szabadba. Egy másik történet a természetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, de a gyerekek találkozhatnak egy kerekes székes állattal, Simi nyuszival is, aki sérülése ellenére kosárlabdázik. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]