Helen Garner könyve igazi dokumentarista "true crime" sztori. A szerző egy valós ausztrál bűnügyet dolgoz fel; Robert Farquharson perének történetét követi végig, és egyszerre bírósági krónika, pszichológiai portré és a gyász természetéről szóló mély emberi vizsgálódás. A történet 2005-ben kezdődik   [>>>]

Helen Garner könyve igazi dokumentarista "true crime" sztori. A szerző egy valós ausztrál bűnügyet dolgoz fel; Robert Farquharson perének történetét követi végig, és egyszerre bírósági krónika, pszichológiai portré és a gyász természetéről szóló mély emberi vizsgálódás. A történet 2005-ben kezdődik Victoria államban, Ausztráliában. Robert Farquharson elvált férfi, aki egy kisvárosban él, és három kisfia - Jai, Tyler és Bailey - rendszeresen nála tölti a hétvégéket. A válás után a kapcsolat közte és volt felesége, Cindy Gambino között feszült, bár kívülről nézve működőképesnek tűnik. Farquharson csendes, visszahúzódó ember benyomását kelti, akit sokan lassú gondolkodásúnak, egyszerűnek tartanak. Egy szeptemberi estén autóval viszi haza a gyerekeket. Útközben az autó letér az útról, és egy vízzel teli csatornába zuhan. A férfinek sikerül kijutnia a járműből, a három fiú azonban bent reked és megfullad. Az apa azt állítja, hogy köhögőrohamot kapott vezetés közben, elvesztette az eszméletét, és emiatt történt a baleset. A közvélemény eleinte szerencsétlen szülőként tekint Farquharsonra, aki egyetlen este alatt elvesztette mindhárom gyermekét. A rendőrség vizsgálata során azonban egyre több gyanús részlet kerül elő: többen azt állítják, hallották tőle azt a mondatot is, hogy "a legrosszabb dolog, amit egy anyával tehetsz, ha elveszed a gyerekeit". A nyomozás során a baleset rekonstrukciója is kérdéseket vet fel. A szakértők szerint az autó furcsán egyenes vonalban hajtott a csatornába, fékezés nélkül, és az is gyanússá válik, hogy Farquharson nem próbálta kimenteni a gyerekeket, viselkedése a tragédia után érzelmileg tompának tűnt. Mások viszont éppen az ellenkezőjét érzik: egy sokkos állapotban lévő, korlátozott érzelmi kifejezőképességű férfit láttak benne. A könyv nagy része a bírósági tárgyalások részletes bemutatása. Garner szinte napról napra követi az eseményeket: az ügyészek érvelését, a védelem stratégiáját, a tanúk vallomásait és az esküdtek reakcióit. Stílusában a könyv visszafogott, szinte hidegen tárgyilagos, mégis rendkívül érzelmes. Garner apró gesztusokat, arckifejezéseket, csendeket figyel meg, és ezekből építi fel szereplőinek portréját. A fájdalom háza nem pusztán egy bűnügyről szól, hanem arról, hogyan próbálnak emberek együtt élni a felfoghatatlan veszteséggel, és hogy létezhet-e valaha teljes bizonyosság az emberi motivációk megértésében. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]