Az öregedésről szóló történetek gyakran hajlamosak vagy nosztalgikus bölcsességmesévé, vagy lemondó szomorúsággyűjteménnyé válni, miközben ritkán beszélnek arról a csendes düh?ről és elfojtott életerőről, amely egy hosszú élet során felhalmozódhat az emberben. Fekete Judit Dolli című regénye éppen   [>>>]

Az öregedésről szóló történetek gyakran hajlamosak vagy nosztalgikus bölcsességmesévé, vagy lemondó szomorúsággyűjteménnyé válni, miközben ritkán beszélnek arról a csendes düh?ről és elfojtott életerőről, amely egy hosszú élet során felhalmozódhat az emberben. Fekete Judit Dolli című regénye éppen ezért különösen izgalmas vállalkozás, mert egy idős nő történetén keresztül nem az elmúlásról, hanem a késői önfelszabadítás lehetőségéről beszél. A hetvenen túli Dolli egész életében a kiszámíthatóságba és a hallgatásba kapaszkodott: kerülte a zajt, a konfliktusokat és mindent, ami kibillenthette megszokott rendjéből. Tizenharmadik kerületi panellakása maga a szótárból kilépő pedantéria, melyet a megbonthatatlan rend ural évek óta, miként Dolli napi rutinját is. A Margaréta Idősek Otthonába kerülve azonban egyre furcsább testi és lelki változásokat tapasztal magán, miközben az intézmény nyomasztó hétköznapjai mögött is baljós titkok sejlenek fel. A regény egyik legnagyobb erőssége, hogy a groteszk humort, a társadalmi szatírát és az egzisztenciális szorongást különös természetességgel képes egymás mellé helyezni. Dolli figurája egyszerre bosszantóan makacs, mélyen sérült és rendkívül szerethető alak, aki fokozatosan rádöbben, hogy egész életében túl sokszor választotta a csendet önmaga helyett.*** A történet így nem pusztán az időskor kiszolgáltatottságáról szól, hanem arról is, hogy az ember meddig képes újrakezdeni, fellázadni vagy saját hangját megtalálni. Fekete Judit hol kíméletlenül ironikus, hol torokszorítóan érzékeny stílusban mutatja meg az öregedéssel kapcsolatos társadalmi beidegződéseket, különösen a női szerepek és az ?észrevétlenné válás? problémáját. A regényben a lázadás sokszor apró hétköznapi gesztusokban jelenik meg - egy vita, egy pizza, egy váratlan döntés vagy egy kimondott mondat formájában -, ettől válik Dolli története egyszerre abszurddá és nagyon emberivé. A Dolli végső soron arról beszél, hogy talán soha nincs túl késő elkezdeni valóban élni, még akkor sem, amikor az ember már azt hitte, minden fontos döntés mögötte van, a szeretteinkkel való kibékülés, a beszélgetéseken alapuló kölcsönös megértés lehetősége mindig nyitva áll mindenki előtt. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]