Újabb karácsonyi történettel jelentkezik Melody Carlson. A címben is szereplő meglepetés nem egy szokványos karácsonyi ajándékra utal. A történet főhőse, Christine Bradley ugyanis néhány évvel ezelőtt, anyja, Marie halálát követően tudta meg az apjától, hogy valójában örökbe fogadták, az "igazi"
[>>>]
Újabb karácsonyi történettel jelentkezik Melody Carlson. A címben is szereplő meglepetés nem egy szokványos karácsonyi ajándékra utal. A történet főhőse, Christine Bradley ugyanis néhány évvel ezelőtt, anyja, Marie halálát követően tudta meg az apjától, hogy valójában örökbe fogadták, az "igazi" családja pedig a közelben lakik. A vérszerinti anyja, Lenore is elhunyt egy tragikus autóbalesetben, amikor ő még csak egy hónapos volt. A családja által kitagadott, állapotos lányt ugyanis ők fogadták be annak idején, a tragikus baleset után pedig magukhoz vették Christine-t. Amikor a nagykamasz lány ezt megtudta, teljesen elbizonytalanodott, ám apja – pontosabban nevelőapja – halálát követően, immár főiskolás lányként úgy dönt, megpróbálja megismerni a gyökereit. Nem sokkal karácsony előtt meglátogatja a közelben lakó, vér szerinti nagyanyját. Mrs. Daniels meglehetősen fagyosan fogadja, ám mielőtt meg tudná neki magyarázni, hogy ő nem a házvezetőnő, akit az ügynökség küldött, úgy dönt, egy ideig nem fedi fel a valódi kilétét. Sőt a karácsonyi szünetre a Daniels családjához szegődik – alkalmazottként. De vajon milyen meglepetésekkel szolgál mindannyiuk számára a találkozás? És hogyan reagálnak, amikor megtudják, ki is valójában?... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]