A háromszerzős történeti monográfia a Magyar Királyság rendi országgyűléseit mutatja be és elemzi egészen a 18. század elejéig. A nagy törést, az újkori magyar történelem újabb állomását a Rákóczi-szabadságharc jelentette, majd ezt követően a rendek kiegyezése III. Károllyal, aki így apja, I. Lipót   [>>>]

A háromszerzős történeti monográfia a Magyar Királyság rendi országgyűléseit mutatja be és elemzi egészen a 18. század elejéig. A nagy törést, az újkori magyar történelem újabb állomását a Rákóczi-szabadságharc jelentette, majd ezt követően a rendek kiegyezése III. Károllyal, aki így apja, I. Lipót nyílt abszolutizmusát ismét a rendi dualizmus alapjaira helyezte. A könyv első részében Pálosfalvi Tamás a középkori magyar országgyűlések történetét tárja fel: már önmagában a vizsgált fogalom pontos definiálása is nehézségekbe ütközik, mivel amíg a későbbiekben a kortársaknak és a kutatóknak is nagyjából egyet jelentett a rendi gyűlés intézménye, addig a középkor során a congregatio generalis-nak, tractatus-nak vagy conventus-nak nevezett gyűlés már sokkal heterogénebb képet mutat, mivel az elsődleges kritérium, vagyis, hogy rendszeresen legyen összehívva, egyáltalán nem érvényesül. Az Árpádok utolsó évtizedeiben már rendszeres, aztán az Anjouk „abszolutizmusa alatt szinte megszűnik, Zsigmond is csak kétszer hívja össze, míg utána szinte évente összehívják. A történész bemutatja az országgyűlések neveit, funkcióit, résztvevőit, majd a törvényeket, végül értékeli a korszakban mutatott politikai-döntéshozói szerepüket. A kora újkorra, Mohácsot követően megváltozik a helyzet: Fazekas István a 16-17. században vizsgálja az országgyűlések szervezetét, működését, felépítését, a rendi dualizmus rendszerét, a felső és alsótábla szerepét, kommunikációját és együttműködését, a diéta lefolyását, valamint helyét és idejét. Az országgyűlés szerepét a katonaság és az adóügy tekintetében külön tárgyalja, a korszakban az állandó török fenyegetés, a három részre szakadt ország válságos állapot, felértékeli a magyar rendek szerepét a döntéshozásban. Gebei Sándor a Rákóczi-szabadságharc konventjeinek szerepét és működésmódját vizsgálja. Először Lipót abszolutista politikáját mutatja be, majd a felszabadító háborúkat és a magyar fél veszteségeit, elnyomatását, melyet sorozatos királyellenes megmozdulások követnek. Ezek közül a legfontosabb a Rákóczi vezette felkelés volt, amely az önálló államiság intézményi szintű kiépüléséig is eljutott, melynek a különböző gyűlések mind részei voltak. A fejezet végén a szatmári pacifikáció katonai és politikai eredményeit mutatja be. A kötetet bibliográfia, a képek forrásai, valamint névmutató zárja. A korszakkal foglalkozó történészeknek, jogtörténészeknek alapvető mű, melyet minden érdeklődő olvasónak lehet ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]