Tóth-Zsiga Borbála második regényében először egy mindennaposnak mondható élethelyzettel ismerkedhetnek meg az olvasók, de ahogy Ī a terápia alakulását követve Ī egyre mélyebben és alaposabban bepillantást nyerünk a párkapcsolati válságba került nő életébe, úgy kezdenek egyre inkább megszaporodni a
[>>>]
Tóth-Zsiga Borbála második regényében először egy mindennaposnak mondható élethelyzettel ismerkedhetnek meg az olvasók, de ahogy Ī a terápia alakulását követve Ī egyre mélyebben és alaposabban bepillantást nyerünk a párkapcsolati válságba került nő életébe, úgy kezdenek egyre inkább megszaporodni a korántsem hétköznapi helyzetek. A szerző releváns társadalmi problémákat dolgoz fel könyvében, de a szépirodalom mágikus-realista karaktere elkezdi átvenni a hatalmat a szöveg felett, így a korábban realista színezetű rövidebb beszámolók, melyeket a protagonista jegyzett fel magának terapeutája kérésére, a valóságtól elkülönböződő mintázatot kezdenek mutatni.*** A középkorú nő elhidegült párjától: Mark is érzi, hogy már ugyanolyan a viszonyuk, mint korábban Ī viszont éppen azért, mivel a korábbi terápiák is rendre csődöt mondtak, ebben az esetben hősünk mindezt titokban tartja Mark előtt. Az ülésekre készített rövidebb összefoglalókból kibontakozik az életút: érzelmileg rideg anya, megfelelési kényszer, valamint a párkapcsolatban történő túlkompenzálás. Azonban minden megváltozik, ahogy egy macska is színre lép: Pepita, akit szintén terápiás céllal vesz magához a főszereplő, olyan viselkedésmintatát mutat, olyan furcsa dolgok történnek vele, amelyek felvetik a kérést, hogy vajon valóban ép elméjű-e a narrátor vagy lassan maga mögött hagyja a realitást. A szórakoztató, érdekes és tanulságos regény a terápiák belső világát, a lélek finom rezdüléseit is megkapó pontossággal ragadja meg Ī a kortárs magyar próza aktualitásaiért rajongó olvasóknak ajánlható mű. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]