A monográfia szerzője 1918 novemberétől, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásától 1989 októberéig, az MSZMP XIV. rendkívüli kongresszusáig, a reformista szocialista programról szóló határozat megszületéséig, majd az MSZP létrejöttéig követi nyomon a hazai kommunista mozgalom   [>>>]

A monográfia szerzője 1918 novemberétől, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásától 1989 októberéig, az MSZMP XIV. rendkívüli kongresszusáig, a reformista szocialista programról szóló határozat megszületéséig, majd az MSZP létrejöttéig követi nyomon a hazai kommunista mozgalom históriáját. A mű értelmezési keretébe beletartozik a hazai fejlemények és a nemzetközi hatások egyszerre történő vizsgálata, az utóbbiak közül a radikális társadalomátalakítást hirdető orosz, majd szovjet bolsevizmus emelkedik ki. Papp István természetesen időrendet tart, így tehát a bevezetés után a hazai kommunista mozgalom 1914 előtti előzményeit tekinti át Marx és Engels gondolataitól a párizsi kommün eseményein át Frankel Leó, Szabó Ervin vagy a Galilei Kör tevékenységéig. Külön fejezetben foglalkozik Kun Béla személyével, a hazai mozgalom párttá szerveződésével, majd a proletárdiktatúra 133 napjának történetével. A Tanácsköztársaság rettenetes kudarc volt a hazai kommunista mozgalom számára; ezt követte a másik nekirugaszkodás 1944/45-ben, ami rövidesen a szovjet mintájú, sztálinista Rákosi-féle diktatúrába torkollott. E korszakot 1956 sokkja zárta le. A harmadik kísérlet Kádár János nevéhez fűződik, és a forradalom leverésével kezdődött. Ebben az eszme dominanciáját idővel fölváltotta a fogyasztási alapú politika, amely azonban – az erőforrások elégtelensége miatt – kifulladt, majd csődbe jutott. A szerző a háromszor is megbukott kommunista rendszereket, illetve periódusokat három szempontból vizsgálja: milyen gondolatokkal és milyen társadalmi rétegekre támaszkodva próbálkozott háromszor (1919, 1945, 1956) a magyar kommunista mozgalom hatalomra kerülni, azt megtartani; milyen társadalomátalakító tervei voltak; hogyan jelölték ki saját szerepüket a magyar történelemben. Valamint a többszörös kudarc után milyen alternatívák fogalmazódtak meg a kommunista gondolkodók fejében. A szerző e gondolatkörök segítségével idézi föl hét évtized krónikáját, a folyamatok bemutatása mellett olyan szempontokra figyelve, mint a kommunista emigráció és a hazai mozgalom kettőssége, a sztálini diktatúra és a népfrontos politika „engedékenysége, az 50-es évek koholt perei, Nagy Imre reformjai, az 56-os forradalom következményei, az államszocializmus jellemzői. A szerző egyik konklúziója, hogy a kommunista eszmék nem tudtak gyökeret verni a magyar népben, mind a kezdetekkor, 1918-ban, mind a végjáték idején, a rendszerváltozáskor szűkös társadalmi bázisa volt. A bibliográfiával záródó igényes tudománynépszerűsítést megtestesítő monográfia minden nagyobb történelmi gyűjteményben alapműnek számíthat. [<<<]