Mravik Patrik a Kádár-korszak filmtörténetének átmeneti korszakát vizsgálja társadalomtörténeti monográfiájában. A történész, aki doktori disszertációját alakította át monografikus formába, a tárgyalt korszakban, vagyis az 1954 és 1963 között keletkezett filmeket nem elsősorban azok esztétikai   [>>>]

Mravik Patrik a Kádár-korszak filmtörténetének átmeneti korszakát vizsgálja társadalomtörténeti monográfiájában. A történész, aki doktori disszertációját alakította át monografikus formába, a tárgyalt korszakban, vagyis az 1954 és 1963 között keletkezett filmeket nem elsősorban azok esztétikai oldala felől közelítette meg, a szerzőt sokkal inkább az érdekelte, hogy e modern médium és művészeti önkifejezési forma mennyiben volt képes a politika, a szocialista ideológia szolgálatába állni, milyen elvárások fogalmazódtak meg a párt felől a filmes világ felé, milyen összefonódások érhetők tetten a kultúrpolitikát és a kultúripart meghatározó potentátok, valamint a filmes világ szakmai elitje, a forgatókönyvírók és a rendezők között. A monográfia a filmek társadalomtörténeti szerepét vizsgálja kilenc fejezeten vezeti végig olvasóit. A szerző arra volt kíváncsi, hogy a filmek mennyiben voltak képesek alakítani magán a társadalmon. Azon túl, hogy az ideológia, valamint a párt aktuális programjának újrafogalmazásával van dolgunk, a filmek nem csupán reprezentálják mindazt, amit vászonra álmodott a rendező (legyen szó a lakáshelyzetről, a házasságról vagy a kollektivizálásról), hanem a befogadók révén a társadalom alakításában is aktív szerepet vállalnak – ne feledjük, a korszak filmipara, valamint a mozik világa meglehetősen eltérő képet mutatott napjaink alternatív mozijaihoz vagy éppen a multiplexek színes világához képest. A társadalomalakításban a színészek is megkerülhetetlen „szerepet vállaltak: egy munkáslány vagy egy tsz elnök alakítása sosem volt tét nélküli művészeti produkció. A szerző ezt a komplex viszonyrendszert teszi meg esettanulmányai központi szervező elvévé. A kötet szakkönyvtárak anyaga. [<<<]