A neves svájci iszlamista és kelet-kutató két évtizede magyarul is megjelent alapozó művét az alkímia világképéről és szellemiségéről színes illusztrációkkal kiegészítve veheti kezébe minden érdeklődő olvasó egy új, ízléses kiadásban. Titus Burckhardt számos könyv és tanulmány szerzőjeként nem csupán tudományos szinten, de spirituálisan is elmerült az ezotéria, az alkímia és az iszlám spiritualizmus világában; művéből a tudós mellett az elragadtatott kereső szellem is kiszól az olvasókhoz. Burckhardt az alkímia tárgyalásakor leszögezi, hogy a kérdéskör alaposabb megítélésekor figyelembe kell vennünk az alkímiával foglalkozó tudományok történetét, alapfeltevéseit, mivel csak így tudjuk kiszűrni azt a számtalan torzítást és félreértést, melyeket a racionális alapon nyugvó történettudomány, és a lélektan szolgáltatott elemzéseiben az alkímiáról és az alkimistákról. Burckhardt számára az alkímia nem egy rejtőzködő pogány hagyomány a kereszténység és az iszlám mellett, nem is egy inkoherens babonagyűjtemény, melyet a modern kémia mára felszámolt, és végképp nem egy olyan nevetséges irányzat, melynek tagjai egyszerűen csak gyorsan meg akartak gazdagodni az aranycsinálás mesterségével. Könyvében éppen arra helyezi a hangsúlyt, hogy bemutassa, milyen szervesen épült be a keresztény és az iszlám világképbe, vallási felfogásba az alkímia, a fémmegmunkálás ősi művészete. Az antikvitásból áthagyományozódott eljárások nem párhuzamos tudásként maradtak fenn, hanem mindkét monoteista vallás a maga spirituális hagyományával termékenyítőleg hatott az alkímiára, azt organikus módon beillesztette, szinte abszorbeálta tanai és világnézete közé; mivel Arisztotelész prima materiája mögött nem nehéz keresztény szemmel a világmegváltó Krisztus esszenciális jelenlétét, a Szellemet azonosítani, aki az idők kezdetétől jelen van az emberi világban, belőle ered minden, s mint alfa és ómega az arany és Nap szimbolikus világában is könnyen talált magának helyet. Burckhardt felfogásában az alkímia egy koherens eszmerendszer, mely ősi, mágikus eljárásokon alapul, és mind az antikvitásban (Hermész Triszmegisztosz, Thot isten, vagy az indiai Ganésa), mind a keresztény és iszlám vallásban megtalálta a kiteljesedés egyedi, mégis általános módjait. A könyv bevezető gondolatai után a nyugati alkímia eredetét ismerhetjük meg, majd az alkímia természetét és nyelvét, a Hermetikus bölcsesség lényegét, a Szellem és anyag szimbolikáját, és a különböző iratokban detektálható reprezentációját járja körbe. Az alkímiában mind a bolygók, mind az azokat jelölő fémek kapcsolata és szerepe megkerülhetetlen, ezeknek önálló fejezeteket szentel (Bolygók és fémek; Az elemek körforgása; A materia primáról; Az univerzális természet; „A Természet le tudja győzni a Természetet; Kén, Higany és Só). A „kémiai részt követően a spirituális gyakorlatra, az ima szerepére tér rá, majd a meghatározó személyeknek, Nicolas Flamelnek és feleségének, valamint Perrenelle-nek is szentel egy fejezetet. A zárszót követően a műben idézett hermetikus és misztikus szerzők kronologikus listáját találjuk, majd néhány alapvető alkímiával foglalkozó művet (primer és szekunder irodalmat egyaránt). A könyv amellett, hogy izgalmas és élvezetes olvasmány, sok félreértést is megszüntethet mind a tudományos, mind a laikus berkekben; minden érdeklődő olvasónak ajánlható kötet.
[<<<]