A MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) 2014-ben alapított, közös Vidéktörténeti Témacsoportjának legújabb kutatási eredményeit adja közre a Csikós Gábor és Horváth Gergely Krisztián által szerkesztett kötet. A kiadvány egyben a 2018 novemberében,
[>>>]
A MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) 2014-ben alapított, közös Vidéktörténeti Témacsoportjának legújabb kutatási eredményeit adja közre a Csikós Gábor és Horváth Gergely Krisztián által szerkesztett kötet. A kiadvány egyben a 2018 novemberében, Budapesten és Kecskeméten rendezett két konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatait tartalmazza, a Magyar vidék a 20. században címen futó sorozat ötödik köteteként. Míg a társadalom- és gazdaságtörténeti széria korábbi darabjai alapvetően a „hosszú ötvenes évekkel, vagyis a két munkáspárt 1948-as egyesítése és az MSZMP VIII., a „szocializmus alapjainak lerakását deklaráló, 1962. novemberi kongresszusa közötti időszakkal foglalkoztak, a szerzők a „rövid hatvanas évek vizsgálatával folytatják az elemzéseket. Ezt az elsősorban társadalomtörténeti szempontú lehatárolást a kötet szerzői az 1962 és 1971 közötti kilenc évre használják (szemben például az építészet- és művészettörténet által előszeretettel használt „hosszú hatvanas évekkel, 1948-1969), mely időszak meghatározó jelentőségű volt a hazai vidéki társadalom életében. Ezekben az években, a kollektivizálás lezárultával megszűnt ugyan a parasztsággal szembeni nyílt erőszak, de – mint az a kötet első tanulmányából is kiderül – az ár- és a beruházási politika, s döntő mértékben a társadalombiztosítási szabályozókba beépített diszkriminatív elemek révén változatlanul tovább élt az agrárnépesség hátrányos megkülönböztetése. A korszak záróakkordjaként 1971-ben, az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) elfogadásával országos méretűvé vált az addig informális gyakorlat, melynek keretében a kisebb községi tanácsokat s ezek intézményeit, illetve a gyengébb termelőszövetkezeteket a mérethatékonyság jegyében összevonták. Ennek köszönhetően az akkor kb. háromezer-háromszáz település közül kétezer hivatalosan is a „nem fejlesztendő státuszba került, mely tovább gyorsította a vidéki elvándorlási és elnéptelenedési folyamatokat. A kötet három részre tagolódik: az első rész az ország egészével foglalkozik, ezt követik a vidéki életet alapvetően átformáló termelőszövetkezeteket tárgyaló esettanulmányok, majd a közösségek és a hatalmi struktúrák viszonyáról olvashatunk. Olyan témákról esik szó egyebek mellett, mint a vidékellenes politika elemei Magyarországon a hatvanas években, a tsz-ek megerősítésére tett intézkedések és hatásaik Fejér megyében, Jászdózsa termelőszövetkezetének története 1963 és 1972 között, egy nagyhegyesi memoáríró parasztember, Vincze Mihály visszaemlékezései, a nyugat-dunántúli Csepreg község lakóinak megfigyelése, a katolikus egyház térvesztése és a hagyományos paraszti világ felbomlása Mezőfalván az 1960-as évek elején vagy a Fejér megyei kultúrpolitika a kora Kádár-korszakban, az 1976-os közművelődési törvény megszületéséig. Egy írás az erdélyi helyzetre tekint ki, a termelőszövetkezetek korabeli székelyföldi helyzetéről szólva. A kötetet a szerzők rövid életrajza, valamint földrajzi és helységnév mutató zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
