A jelen tanulmánykötet szerzői Bácskai Vera emlékének szentelték írásaikat, amelyek még 2019-ben hangzottak el előadás formájában a hasonló apropóból összehívott konferencián, melynek az ELTE Bölcsészettudományi Kara Történeti Intézete adott helyet. A társadalom- és gazdaságtörténettel foglalkozó
[>>>]
A jelen tanulmánykötet szerzői Bácskai Vera emlékének szentelték írásaikat, amelyek még 2019-ben hangzottak el előadás formájában a hasonló apropóból összehívott konferencián, melynek az ELTE Bölcsészettudományi Kara Történeti Intézete adott helyet. A társadalom- és gazdaságtörténettel foglalkozó kutatók mind Bácskai Vera kezei közül kerültek ki az évtizedek alatt, szemléletüket és kutatásaikat a neves történész minden szinten meghatározta. Bácskai Vera valódi iskolaalapító egyéniség volt – derül ki a kötet első írásából, melyet Penelope J. Corfield, Bácskai angol kollégája és barátja jegyez. Bácskai Vera egyike volt a Petőfi Kör tagjainak, ott volt Nagy Imre mellett a jugoszláv nagykövetségen. A forradalom leverése után őt is száműzték és meghurcolták, a fiatal kutató csak a levéltárban kapott állást, de ez lehetőséget is teremt számára, hogy megismerkedjen a forrásokkal, várostörténeti kutatásainak szentelhesse idejét és energiáit. A következőkben olyan neves magyar történészektől olvashatunk komoly tudományos tanulmányokat, mint Kövér György, Czoch Gábor, Halmos Károly, Gyáni Gábor vagy Mátay Mónika. A 21 szerzőt nincs módunk mind felsorolni, de már e néhány név is jelzi, hogy a hazai társadalom- és gazdaságtörténeti kutatások vezető tudósai léptek fel a konferencián. Olvashatunk a 17. századi mezővárosokról a Dunántúlon, a „régi polgárságról, az 1840-es váltótörvényről, a 19. század első fele pesti zsidó polgárságáról, a gazdatisztekről az átalakuló társadalomban vagy éppen a városi közparkról és használatáról a Városliget példáján keresztül. A tanulmányok alapvetően történészeknek szólnak, de az érdeklődő közönség is találhat bennük számos izgalmas és érdekes megállapítást. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]