A meseregény kezdetén kiderül, hogy az ABC betűi egy olyan szigetről származnak, amelyet nem jeleznek a világtérképek. Amikor a betűk megkérik a címszereplőt, Tigris urat írja meg történetüket elutasító választ kapnak, ezért aztán Dicső K. Bettihez, a mese másik főszereplőjéhez fordulnak
[>>>]
A meseregény kezdetén kiderül, hogy az ABC betűi egy olyan szigetről származnak, amelyet nem jeleznek a világtérképek. Amikor a betűk megkérik a címszereplőt, Tigris urat írja meg történetüket elutasító választ kapnak, ezért aztán Dicső K. Bettihez, a mese másik főszereplőjéhez fordulnak segítségért, de sajnos ő még túl kicsinek érzi magát a feladathoz, nem vállalkozik az írásra. Ezután nem marad más hátra, a betűk felsorakoznak egymás után, majd belekezdenek az orgonalila hajú kislány kalandjainak elmesélésébe. Betti anyukája egy Mirtill nevű hableány volt, és bár a férje, Dicső Alfonz mindent megtett, hogy boldognak lássa hitvesét, végül elváltak úljaik, a sellőtestű anyuka visszatért a vizek mélyére, az apuka pedig a szárazföldön maradt Bettivel. Egy napon, a szigeten találkozott Betti és Tigris úr, és ezzel kezdetét vette kettejük nagy kalandja, amikor óriásokkal ismerkednek meg, majd egy kivánságteljesítő fagylaltot készítenek el titkos recept alapján. A szivárványszínű édességcsodához szükségük van gingalangbogyókra, de az, hogyan szerzik be ezt a különleges hozzávalót, csak a meseregény további fejezeteiből derül ki a már olvasni tudó nyolcéven felüli gyerekek számára. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]