Az eleddig csaknem ismeretlen témát földolgozó könyv Arthur Dodd (1919-2011) brit katona egy drámai életszakaszának igaz története, amely történet összefonódott annak a mintegy kétszáz angol hadifogolynak a sorsával, akiket az auschwitzi táborban tartottak fogva. A fizikailag gyönge, betegeskedő
[>>>]
Az eleddig csaknem ismeretlen témát földolgozó könyv Arthur Dodd (1919-2011) brit katona egy drámai életszakaszának igaz története, amely történet összefonódott annak a mintegy kétszáz angol hadifogolynak a sorsával, akiket az auschwitzi táborban tartottak fogva. A fizikailag gyönge, betegeskedő fiatalember 1940-ben jelentkezett a brit hadseregbe, ahol fegyveres szolgálatra alkalmatlannak találták, de gépjárművezető-oktatónak fölvették. Később részt vett a Franciaországban rekedt brit csapatok kimenekítésében, aztán az észak-afrikai frontra került, itt esett német fogságba. Társaival együtt Olaszországon keresztül szállították a lengyelországi Auschwitzba, annak is a III. számú, Monowitz nevű lágerébe, ahol munkára fogták őket. Dodd és társai elborzadva látták, hogy a tábor őrei milyen kegyetlenséggel bántak a zsidó foglyokkal, miközben az ő körülményeik sem voltak épp ideálisak, és megerőltető munkát végeztek egy közeli csőgyárban. Arthur Dodd a zsidók sorsát látva tudatosította, hogy a láger maga a földi pokol, ahol a halál szinte megváltásnak számított a rabszolgaként kezelt foglyoknak. 1944 októberében a velük együtt dolgozó lengyel csőgyári munkások révén a brit hadifoglyok kapcsolatba kerültek a lengyel partizánokkal, így vállalták, hogy a maguk lehetőségei szerint segítik azok szabotázsakcióit. Bár nem remélte, de a lengyelek segítségével sikerült megszökniük, egészen Csehországig jutottak, ahol ismét fogságba estek, és visszakerültek Monowitzba. Végül Dodd és társai megérték a tábor fölszabadulását. Az idős ember a visszaemlékezései során elmondta, tisztában van azzal, milyen szerencsés, hiszen túlélte a dunkerque-i hadműveletet, az észak-afrikai frontot és Auschwitzot is. Idős korában, 1999-ben látogatott el turistaként a táborba -- ezzel ér véget Arthur Dodd gépkocsizó katona emlékezése. A kötet utolsó harmadában több fogolytársának rövid története olvasható; egy fejezet szól a nürnbergi per Auschwitzra vonatkozó vallomásairól, azután Dodd históriája angliai megjelenésének kritikai visszhangjáról; végül rövid beszámoló olvasható arról, hogy a brit hatóságok milyen közönyösen bántak a lágert túlélt hadifoglyokkal. Az adattárral és archív fotók mellékletével záródó, a személyes vallomásokon és dokumentumokon alapuló regényes történet a koncentrációs táborok históriájának eddig szinte ismeretlen részletét örökíti meg, az auschwitzi III. tábor brit foglyainak történetét. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]