„Olyan választásra készülünk Magyarországon, amelynek eredményeként az is előfordulhat, hogy egyetlen, önmagát baloldalinak tekintő párt sem jut be a parlamentbe. A világ más részein is hasonló válságtendenciák figyelhetők meg. A konzervatív és az új jobboldali pártok előretörése szinte mindenütt   [>>>]

„Olyan választásra készülünk Magyarországon, amelynek eredményeként az is előfordulhat, hogy egyetlen, önmagát baloldalinak tekintő párt sem jut be a parlamentbe. A világ más részein is hasonló válságtendenciák figyelhetők meg. A konzervatív és az új jobboldali pártok előretörése szinte mindenütt feltartóztathatatlannak látszik. A tény mára megmásíthatatlan: a 2020-as évekre a modern baloldal a fejlett nyugati társadalmakban összeomlott – írja könyve bevezetőjében Kiss Viktor politológus, a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének kutatója. A posztmarxizmus vezető hazai képviselőjének számító szerző meglátása szerint ez a térvesztés nem átmeneti jellegű, és nem is véletlenek eredménye, hanem végleges és megváltoztathatatlan. A baloldal „halálát eredményező folyamat alátámasztására öt nagy fordulatot azonosít: a szocializmus globális alternatívaként való megszűnését 1989 után; azt, hogy a baloldal elvesztette szakszervezeti és tömegpárti bázisát; hogy az elmúlt időszakban elvesztette szubkulturális színtereit, médiafelületei és intézményei elsorvadtak, s mind kevésbé volt képes utalni „az utcát; hogy időközben jobbra tolódtak, feladták korábbi pozícióikat, hogy valamiképpen megtartsák a választói bázisukat; valamint hogy a modern baloldal helyzete a szellemi életben is átalakult, megdőlt a marxizmus szellemi primátusa, s a posztmodern, a (neo)liberális, a zöld és az új jobboldali eszmék, elméletek és ideológiák mellett ma már a baloldal elgondolásai alig rúgnak labdába. Könyvében ezt a folyamatot igyekszik bemutatni, amelynek során a modern baloldal egy hosszú és fájdalmas történelmi utat járt be. A modern baloldal aranykorával indít, amely a 19. század közepétől az 1970-es évekig tartott, s amikor a baloldal domináns és mozgósító metapolitikai koncepcióval rendelkezett. Ezt az időszakot mutatja be az első fejezetben, majd ezt követően felvázolja, hogy 1968 után miként került válságba a baloldal, s hogy mind a kommunizmus, mind pedig a szociáldemokrácia megpróbált ugyan válaszokat adni a modern baloldal ellentmondásos helyzetére, ám ezek kifulladtak és elvesztették vonzerejüket. A harmadik és negyedik fejezetben mutatja be részletesen az alapvető viszonyítási pontjait vesztett baloldal elkeseredett kísérleteit arra, hogy új metapolitikai koncepciókat dolgozzon ki a maga számára, s hogy ezek a globális paradoxon és a rendszerváltás-paradoxon hatására hogyan vallottak kudarcot. A könyv utolsó fejezete (A radikális paradoxon és a posztmodern illúziógazdaság) a jelenlegi időszakról, az összeomlás korszakáról szól, amikor már meglátása szerint elvileg sem lehetséges a baloldali politika újraalapozása. Az irodalomjegyzékkel záródó kötet főként politológiai és történelmi gyűjtemények anyaga. [<<<]