Saját, holokauszttúlélő nagyanyja történetét dolgozta fel első regényében Dafna Vitale Ben Bassat. Az 1912-ben Észak-Olaszországban, a Milánó és Torinó között elhelyezkedő, Vercelli nevű kisvárosban zsidó származású családba született Vittoria egy jómódú minálói zsidó család gyermekével,
[>>>]
Saját, holokauszttúlélő nagyanyja történetét dolgozta fel első regényében Dafna Vitale Ben Bassat. Az 1912-ben Észak-Olaszországban, a Milánó és Torinó között elhelyezkedő, Vercelli nevű kisvárosban zsidó származású családba született Vittoria egy jómódú minálói zsidó család gyermekével, Maurizióval kötött házasságot. Egyikük családjában sem gyakorolták a zsidó vallást és szokásokat, olasz nevük van, olaszul beszélnek, olasz ételeket esznek és a gyerekek is olasz iskolába járnak. A második világháború kitörésével azonban az életük teljesen megváltozik, amikor is kiderül: státuszuk és olasz identitásuk mit sem ér, ha zsidó származásúak. Amikor a poros kisvárost megszállják a német katonák, az egész család menekülni kényszerül. Hamis személyazonosságot használva sikerül átkelniük a határon Svájcba – de nem minden a tervek szerint alakul. Egyik gyermekük ugyanis nem lépheti át a határt a család többi tagjával együtt, és hátra kell maradnia. Vittoriának ebben a kritikus helyzetben pedig döntést kell meghoznia, amely örökre megsebezheti az egész családot A szerző könyve alapos kutatásokon, interjúkon és eredeti történelmi kéziratokon alapuló dráma veszteségről és kétségbeesésről, túlélésről és emberi diadalról, egyben érdekes rálátást nyújt a holokauszt kevésbé ismert olaszországi történetére. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]