Ma már tudjuk: a kitelepítések valamennyi társadalmi réteget érintettek, rosszindulatú rágalmazások alapján akárkit kiutasíthattak otthonából, nemcsak az egykori "horthysta" személyeket. Somlay Gizellát gyerekként érte a trauma, kötete ennek az időszaknak állít emléket, méghozzá szokatlan és   [>>>]

Ma már tudjuk: a kitelepítések valamennyi társadalmi réteget érintettek, rosszindulatú rágalmazások alapján akárkit kiutasíthattak otthonából, nemcsak az egykori "horthysta" személyeket. Somlay Gizellát gyerekként érte a trauma, kötete ennek az időszaknak állít emléket, méghozzá szokatlan és "újszerű" módon: a vallomás ezúttal nem visszaemlékezés, hanem maga az eredeti napló, ami fél évszázadig hevert egy padlás mélyén. A feljegyzések természetesen hiányosak, illetve az utolsó fél év eseményei teljesen hiányoznak, ezért az utolsó részeket a szerző utólag toldotta a naplóhoz: részben emlékezetből, részben nővére '53-as kis zsebnaptárának feljegyzései alapján. A napló 1951. június 6-án kezdődik: azzal a nappal, mikor kézhez kapják a kitelepítést kimondó véghatározatot. Egy napon belül, összesen öt mázsa poggyásszal el kell hagyniuk Budapestet, s már másnap a kényszerlakhelyül kijelölt Tiszaföldvárra indulnak. A naplóban olvashatunk az utazásról, a letelepedésről; arról, hogyan áll munkába anyja a helyi tsz-ben, s hogy lesz ő maga vízhordó; Ádámról, az első szerelemről, s arról, hogyan éltek Ugraiban gazdasági épületekben, a padlóra szórt szalmán aludva. Látásmódja és szemlélete egy tizenéves leány rácsodálkozása az őt körülvevő világra, s mint ilyen, igazi kuriózum a kitelepítés-irodalomban. S értelemszerűen teljesen más képet rajzol a helyzetről, mint amit a felnőttek láttak. A naplón ugyanis - a nélkülözések említése mellett - átsüt a derű, a vidámság, az életöröm is. [<<<]