„Most segíts meg, magyarok Istene!Előre! Előre! Előre! – így kiált fel Fábián Bálint, az isonzói mocsarakban rohamra induló magyar paraszt-baka, aki az élet eligazító igazságának nyomába ered, s keresőútja végén olyan árván áll előttünk, mint a klasszikus sorstragédiák hőse, akit a végzet megfoszt   [>>>]

„Most segíts meg, magyarok Istene!Előre! Előre! Előre! – így kiált fel Fábián Bálint, az isonzói mocsarakban rohamra induló magyar paraszt-baka, aki az élet eligazító igazságának nyomába ered, s keresőútja végén olyan árván áll előttünk, mint a klasszikus sorstragédiák hőse, akit a végzet megfoszt az emberi élet minden valamirevaló lehetőségétől. Ezt a megrendítő életutat írta meg a fiatal Balázs József, aki képes arra, hogy átlényegítse a paraszti élet naturalisztikus hűségű rajzát, s arra is, hogy a stilizáltságot élettel és indulattal töltse meg.Balázs kisregénye olyan, mint a századelőről megmaradt fényképek, amelyeken lázadó parasztokat kísérnek kakastollas csendőrök, s a jelenet drámaiságát a fénykép karcolódása, homályosodása múlttá oldja, az egyértelmű és nyers jelentést lebegővé teszi. [<<<]